Helyettünk gondolkodik a Huawei Mate 10 Pro

hm10p
Vágólapra másolva!
A Huawei nem aprózta el a Mate 10 sorozat világpremierjét, a müncheni Olympiaparkba invitálták az újságírókat a világ minden részéről, a jelenlévő tömeg pedig tökéletesen érzékeltette a kínai cég egyre növekvő piaci részesedését, sikerét és súlyát. Kiváló telefon lett a Huawei Mate 10 Pro, továbbá remekül időzített a gyártó. Idén már több nagy okostelefonos bejelentés nem lesz, és mindjárt kezdődik a karácsonyi időszak.
Vágólapra másolva!

Mindenekelőtt ismerkedjen velünk együtt a Huawei idei csúcsgépével, egy rövid videós ízelítő:

A helyszínt akkor sem lehetett volna eltéveszteni, ha nagyon akarjuk, zászló és molinótenger mutatta az irányt, és akkor a dizájnos huaweies pólóba bújtatott segítőkről még nem is szóltunk. A teremben aztán a Huaweitől megszokott monumentális helyszínkép fogadott, óriási LED-fallal, miközben valóságos győzelmi indulók szóltak a hangfalakból. Akkora tömeg lett a kezdésre, hogy az ember úgy érezhette, az egész világ kíváncsi a 2017-es év utolsó nagy mobilos bejelentésére.

Az utolsó percekben aztán, magunk sem értjük, miért, az idei nyár rágógumislágere, a Despacito csendült fel, vonósokkal feldolgozva,

fura intermezzo volt, de szerencsére ezután hamar megkezdődött az esemény. A kelet- és közép-európai régióban az esemény sztárja, a Huawei Mate 10 Pro lesz elérhető, így Magyarországon is, várhatóan még karácsony előtt a boltokba is kerül. Emiatt részletesebben ezt a készüléket vesézzük ki.

Huawei Mate 10 Pro - a képre kattintva galéria nyílik! Forrás: Origo

Széltől szélig tartó OLED kijelző

A kijelző végre OLED, ezzel nyilván vannak, akik szerint a gyártó régi adósságát törleszti, bár a márka és az eddigi zászlóshajó termékek sikeressége mutatja, hogy valójában az eddig használt IPS-panelekkel sem volt különösebb gondjuk a vásárlóknak. A Mate 10 Pro

hathüvelykes, 2160 x 1080 felbontású FHD+ kijelezőt kapott, kiváló fényerővel és szép színekkel,

ami nem meglepő, mivel HDR10 technológiával felszerelt, ami biztosítja az élénk színeket és a nagy dinamikatartományú anyagok kezelését. A technológiát okostelevíziók és egyes konzoljátékok esetében alkalmazták először. A bemutató szerint energiatakarékos is, ezt persze halk hümmögéssel vesszük tudomásul, bármennyire is dolgozott ezen a gyártó, egy ekkora kijelző nyilván ugyanúgy aksifaló lesz, ahogy más gyártóknál is.

Sikkes készülékház, amely bírja a vizet

Ami szembetűnő, hogy a 18:9-es képarány és az oldalt szinte nem is létező káva miatt a telefon sokkal sikkesebb-kecsesebb, mint a tavalyi Mate 9, ahogy fogalmaztak, ez egy hathüvelykes telefon egy 5,5 hüvelykes készülék testében. Több csúcsmodellel is összehasonlította Richard Yu vezérigazgató a színpadon, bár a végén picit már szőrszálhasogatásnak tűnt a milliméteres előnyöket is óriási eredményként hangsúlyozni, de tény:

szuperkompakt a telefon, simán egy kézzel is használható, viszont a képaránynak köszönhetően rengeteg információ is elfér rajta.

Az a geg nagyon tetszett a közönségnek, amikor a 0,33 szekundum alatt a kijelzőt feloldó és az alapképernyőre szállító hátsó ujjlenyomat-olvasót az iPhone X Face ID-jával, vagyis az új, még nem is kapható iPhone arcfelismerő rendszerével hasonlította össze, amely igazi nyűgnek tűnik a szempillantás alatt dolgozó ujjlenyomat-felismerő mellett, persze utóbbit a gyakorlatban még nem láthattuk, hiszen meg sem jelent. A többrétegű, kézbe simuló üveghátlap is megkapta a bemutatón a neki járó rivaldafényt, ahogy a – legalábbis a bemutató szerint - művészi gondossággal összerakott hátlap is. A telefon tényleg kényelmes és gyönyörű, Magyarországon várhatóan titánszürke és mokkabarna színekben érhető majd el, de a világ más részein éjfélkék és aranyrózsaszín színekben is pompázik majd a polcokon. Fontos, hogy ez az első Mate-telefon, amely

IP67-es védelmet kapott,

vagyis vízlepergető (vízbe merülés ellen korlátozott ideig védett), és teljes mértékben porálló is. A telefonon nincsen jackcsatlakozó, valószínűleg sokak szerint ez lesz a telefon leggyengébb pontja, a gyártó szerint a vízállóság miatt volt erre szükség, de mivel mások ezt meg tudták oldani, gyaníthatóan inkább a vékonyságból nem akartak engedni. Erős a gyanúnk, hogy a dobozban lesz majd USB-C-jack átalakító.

Forrás: Origo

Szédületes sebesség, lobog a hajunk

A Mate 10 Pro továbbviszi a Mate 9 által felállított hagyományt, vagyis az ígéret szerint 18 hónapon át olyan gyors marad, mint a dobozból kivéve. Két SIM-kártyát is tud kezelni, mindkettőt 4G hálózaton. A készülékbe a Huawei saját fejlesztésű, új Kirin 970-es processzora került, amelyben egy úgynevezett neurális számítási egység is van, kifejezetten mobileszközökhöz fejlesztve. Ez lehetővé teszi a készülékek számára a mesterséges intelligencia lehetőségeinek teljes kihasználását azzal, hogy messze túlszárnyalja akármely hagyományos CPU vagy GPU számítási teljesítményét, és jelentősen javítja az eszköz válaszidejét.

A Kirin 970 által hajtott készülékek 25 százalékkal jobb teljesítményt és 50 százalékkal jobb energiahatékonyságot biztosítanak a mesterséges intelligencia által elvégezendő feladatokhoz.

A GPS-szel például intelligens navigációra képes a készülék, a bemutató szerint a Samsung és az Apple csúcsmodelljeinél jobb a kapcsolat, vagy ha el is veszíti, hamarabb áll helyre, és a navigáció alkalmazkodik a környezethez, legyen szó alagútról, nagy forgalomról vagy más, a navigálást nehezítő körülményről. Emellett a kamera is intelligens módban dolgozik.

Helyettünk lát és gondolkodik a kamera

A gyártó a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Leicával közösen készítette el a Mate 10 Pro dupla kameralencséit. A kamerát, amely egy 12 megapixeles RGB és egy 20 megapixeles monokróm szenzorból áll, optikai képstabilizátorral és a világ legnagyobb dual f/1.6 rekeszével szerelte fel a gyártó. Mindkét készülékbe Leica SUMMILUX-H lencsék kerültek, ahogy például a tavaszi csúcsmodell Huawei P10 Plusba is.

Forrás: Origo

Az új készülékek a mesterséges intelligencia támogatásával segítenek a felhasználóknak kiváló minőségű fotókat készíteni. A mesterséges intelligencia által vezérelt hely- és tárgyfelismerésnek köszönhetően a telefonok automatikusan választják ki a szükséges beállításokat a tárgyaknak és a környezetnek megfelelően, például képesek felismerni az olyan környezeti elemeket, mint az étel, a hó vagy az éjszaka.

A rendszer már több mint százmillió fotót megtanulva érkezik a kezünk közé,

ezt a bemutatón demózták is a közönségnek: felismerte például, hogy ételt, növényt vagy éppen kutyát (igaz, játékkutyát) lát a lencse, ezt egy kis ikon jelezte a bal alsó sarokban.

Megérti a telefon, hogy mit akarunk fotózni, és helyettünk elvégzi a beállításokat.

Mindezt repülő üzemmódba állított készülékkel mutatták be, vagyis biztos nem kapott internetes segítséget a telefon.

A mozgásérzékelővel is ellátott digitális zoomot és a nagy mélységélességű képek (Bokeh-hatás) készítését – a fotózott tárgy és a háttér közti átmenet minél természetesebb kidolgozottsága érdekében – szintén mesterséges intelligencia támogatja, így élesebb, részletgazdagabb képek és jobb portrék készíthetők. A csoportképeknél például már kiválóan működik a portrémód, a mesterséges intelligenciának köszönhetően egyik fej sem lesz elmosódott, kizárólag a háttér, és még a hajak, frizurák kiemelését is jobban meg tudja oldani a rendszer, mint amit eddig megszoktunk – ezt ígérik.

Forrás: Origo

Biztonságos és erős aksi

A akkumulátorra és a biztonságos töltésre külön kitértek a bemutatón, ez most, a Note 7 tavalyi fiaskója és az idei, töltés közben szétpattanó iPhone 8-esetek után egy igazi hárompontos dobásnak tűnik a Huaweitől. A Mate 10 Pro 4000 mAh akkumulátorral érkezik, használatuk a nagy teljesítmény ellenére is biztonságos, ezt határozottan kijelentették. Van is okuk rá, hiszen

a SuperCharge gyorstöltési technológiájuk TÜV minőségbiztosítási tanúsítvány kapott,

a technológia megóvja a készüléket a túlmelegedéstől és a lehetséges súlyosabb károsodásoktól. A készülékek mesterséges intelligencia által vezérelt akkumulátorkezelő rendszere pedig megérti a felhasználó igényeit, és intelligensen csoportosítja a forrásokat az akkumulátor élettartamának maximalizálása érdekében. A gyorstöltéssel egy teljes napi üzemidőhöz mindössze 30 perc töltési időre van szükség, ezzel az akkumulátor 58 százalékra töltődik fel. A bemutatón részletesen kifejtették, hogyan kínozták meg az akkumulátorokat magas hőmérsékleten, töréstesztekkel, a töltőkábelek ki- és be dugdosásával, alaposan felmérték, hogy mit bírnak ki. Az ígéret szerint az átlagos felhasználók nagyjából két napig mobilozhatnak, de azok is több mint egy napig nyüstölhetik a gépet, akik folyamatosan használják.

A Mate 10 Pro a Huawei saját Android 8 változatával, az EMUI 8.0-val kerül piacra. A felhasználói felület új Smart Screen funkciója lehetővé teszi két alkalmazás egyidejű futtatását akár megosztott képernyőhasználattal, illetve a telefon kijelzőjének tükrözésével vagy annak kiterjesztésével. A képernyő megosztásakor a felhasználó személyes értesítései, a hívások és üzenetek továbbra is biztonságban maradnak. Komoly előrelépés, hogy a telefont kábellel monitorhoz kapcsolva (vagyis dokkolóra nincs szükség) a csatlakoztatott kijelzőn asztali felületet kapunk, és miközben ezt használjuk, a telefon egyéb funkciói (pl. hívás stb.) a készüléken elérhetőek maradnak. Vagyis a prezentáció vagy a mozifilm simán futhat a nagyobb, csatlakoztatott kijelzőn.

Forrás: Origo

Nem csak Pro, Lite is

A Mate 10 Pro mellett bejelentettek egy Huawei Mate 10 nevű készüléket, úgy tudjuk, ez a mi régiónkban nem lesz hivatalosan piacra dobva. Ez a telefon a hagyományosabb, 16:9 képarányú kijelzőt kapta meg, 5,9 hüvelyk méretben, nem OLED, hanem sima LCD változatban. Itt az ujjlenyomat-leolvasó az előlapon van lent, kevesebb a RAM, kisebb az induló tárhely és van jackcsatlakozó, viszont gyengébb a víz elleni védelme. Ami számunkra érdekesebb, hogy a gyártó a két csúcskategóriás készülék mellett első alkalommal mutatott be Lite verziót a Mate sorozat tagjaként. A Mate 10 Lite elő- és hátlapján is egyaránt duál kamera található, így a mélységélesség (Bokeh-hatás) már a szelfi készítésénél is biztosított. A 13, illetve 2 megapixeles lencsével szerelt előlapi duál kamera különlegessége továbbá a tónusjavító vaku, amely automatikusan állítja be a fényerőt a külső fényviszonyoknak megfelelően, ezzel akár 80 százalékkal javítja a színek minőségét – a szelfik így olyanok lesznek, mintha napfényben készültek volna. A készülék hátlapjára 16, illetve 2 megapixeles lencsék kerültek.

A Mate 10 Lite 5,9 hüvelykes 18:9-es képarányú FullHD kijelzőt, és vékonyabb felső és alsó keretet kapott a nagy kijelző-készüléktest arány érdekében. A különleges hangzást a Huawei új, ultranagy terjedelmű 3D-s audió rendszere, a Histen biztosítja. A készülék gyorsaságáért a 8 magos Kirin 659 processzor felel, az erejéért pedig a nagy kapacitású, 3340 mAh-s akkumulátor, amely egyetlen feltöltéssel akár 2 napi használatot tesz lehetővé.

A Mate 10 Lite európai ára 349, a Mate 10-é 699, míg a Mate 10 Próé 799 euró lesz. Senki által meg nem erősített (bármennyire is szerettük volna) tippünk szerint a kártyafüggetlen verzió kb. 260 ezer forintba fog kerülni, vagyis jelentősen olcsóbb lesz más gyártók csúcsgépeihez képest, elég csak az iPhone X 380 ezer forintos indulóárára gondolni. A hazai elérhetőségekről és árról információt hamarosan, a Mate sorozat magyarországi premierjén fog többet elárulni a Huawei a hivatalos közlemény szerint.