A Delta légitársaság is kivágja a Windows Phone-t

Steve Ballmer a Microsoft távozó igazgatója, Jessica Albával a Windows Phone 8 bemutatóján
Vágólapra másolva!
Nem csak New York rendőrségét hagyta pácban a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Elég nagy botrány pattant ki augusztus végén a New York-i rendőr-főkapitányságon, a szervezet ugyanis bejelentette, hogy kénytelen lesz kihajítani olyan 36 ezer darab Windows Phone rendszert futtató okostelefont, helyettük Apple iPhone-okat rendszeresít majd a következő hónapokban. Ennek oka, hogy lényegében senki sem tervez már a Microsoft mobilos rendszerét futtató telefonokat, így ha a jelenleg használatban lévő modellek tönkremennek, akkor nem lehet helyettük másikakat rendelni.

Forrás: AFP/Kimihiro Hoshino

Az NYPD csupán két évvel a 160 millió dolláros Windows Phone mobilbeszerzési projektje után kényszerült új technológia keresésére, a Microsoft másik vállalati partnere ennél egy kicsit jobban járt. Delta Airlines még négy éve jelentette be, hogy bő 19 ezer légi utaskísérője kap Windows Phone mobilokat, ám a fentebb említett problémából fakadóan a légitársaság is kénytelen más hardveres és szoftveres platform után nézni.

A Deltától most kiszivárgott e-mail szerint az átállás a jövő év elején kezdődik majd, 14 ezer pilóta és 23 ezer légiutas-kísérő kap majd Apple iPhone 7 Plus mobilokat és 10,5 hüvelykes Apple iPad Pro táblagépeket. A levél szerint értelemszerűen az Apple-féle eszközökön elérhetőek lesznek ugyanazok a különleges alkalmazások és dokumentációk, amelyek a microsoftos eszközökön is a személyzet rendelkezésére álltak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!