Már párban is tartható élő közvetítés az Instagramon

instagram élő közvetítés
Már két személy is tarthat közös élő közvetítést az Instagramon
Vágólapra másolva!
Osztott képernyőn látszik a két felhasználó kamerájának a képe.
Vágólapra másolva!

A fotók és a videók megosztása után a közösségi hálózatok egyre inkább élő videoközvetítések tartására próbálják sarkallni a felhasználókat. Ez a formátum persze nem mindenkinek való, elsősorban követőkkel rendelkező, véleményformáló típusú felhasználók számára lehet hasznos.

Már két személy is tarthat közös élő közvetítést az Instagramon Forrás: Instagram

Az Instagram most megkezdte a 20-as főverziójú kliensprogramjának kiküldését az Apple iOS és Google Android rendszerű mobileszközökre. A legnagyobb újdonságát a páros élő videoközvetítés jelenti: innentől kezdve

két személy is lehet egyszerre a kijelzőn, mindkettő a saját mobilját használhatja a bejelentkezésre.

Nagyon egyszerű a páros közvetítés beállítása: a házigazda személynek élő adást kell indítania, majd meg kell hívnia a másik személyt az adásba. Az invitáció elfogadása után a közvetítők és a nézőközönség is osztott képernyőn, egyszerre látják mindkét kamera képét.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!