Két új taggal bővül a HTC U11-es család

Vágólapra másolva!
A HTC bejelentette, hogy új készülékkel családdá bővül a korábban már általunk is tesztelt U11. Akkor azt mondtuk róla, hogy egy remek készülék, de mintha kicsit lemaradt volna a 2017-es trendekről. Nos úgy látszik, hogy az U11+ bejelentésével ezen is igyekszik változtatni a gyártó.
Vágólapra másolva!

A HTC U11+ tulajdonképpen az új csúcstelefon. A vállalat leszámolt a fizikai gombokkal, a kijelzőt pedig a lehetőségekhez mérten minden oldalon kitolta a szélek felé. Kávák még így is maradtak, de jóval kisebbek, mint a sima U11-en.

Mindenesetre egy 6 hüvelykes, a modern trendeknek megfeleleően nyújtott, 18:9-es képeranyú panelt kapunk, HDR10-támogatással, szóval a kiváló színmegjelenítés garantáltnak tűnik.

Forrás: HTC

Hardver tekintetében megkapjuk a legújabb, 10nm-es technológián készített, nyolcmagos Snapdragon 835-öt, ami tulajdonképpen sztenderd a 2017-es csúcskészülékeknél. Emellé minden verziónál, így nálunk is 6GB RAM társul, 128GB tárhely mellett.

A kamera már az alap U11-ben is kifejezetten erős volt, most ezt fejlesztették tovább. Továbbra is egy 12 megapixeles hátlapi, és 8 megapixeles előlapi egységről beszélhetünk,

azonban a hátsó kamera még jobb autófokuszt kapott, mindkettőn tovább fejlesztették a zajszűrést, és továbbra is elérhető a HDR Boost, ami akár automatikusan, késedelem nélkül készít HDR-es képeket.

Az U11 a hangzásában is kiemelkedett a mezőnyből, ehhez képest az újdonság 30%-kal magasabb hangerőt ígér, megőrizve a tisztaságot, és továbbra is jár hozzá a HTC USonic fülhallgatója, aktív zajszűrővel, és a fülüregünket feltérképező technológiával, amivel egyénileg testre tudja szabni a hangzást.

Forrás: HTC

Megmaradt természetesen az Edge Sense, vagyis továbbra is nyomogathatjuk a készülékház oldalait (ezt azóta már a Google is átvette a saját Pixel 2 telefonjaiba), de kapott néhány újdonságot. Egyrészt most már alkalmazásokon belül is meghatározhatjuk, hogy mi történjen a hosszabb vagy rövidebb szorításkor,

másrészt pedig a főképernyőn hosszas megszorításra előjön egy gyorsmenü, amit úgy alakítottak ki, hogy a szorongatás közben szabadon maradó hüvelykujjunkkal tudjuk kezelni.

Maga a dizájn nem csak az előlapon alakult át az új kijelzőnek köszönhetően, hanem elérhető lesz belőle egy némileg átlátszó, fekete verzió is, ami igazi kuriózum a mai okostelefonos világban. Az üveg hátlap védelmére alapból jár majd a készülékhez egy áttetsző tok, amivel egyrészt továbbra sem rejtjük el a hátlapot, másrészt pedig biztosítja, hogy az Edge Sense még így is működni fog.

A HTC U11+ alapból Android 8.0-ával érkezik majd, és kap egy kifejezetten nagy, 3930 mAh-s akkumulátort. A megjelenésére itthon decemberben kell számítani, 260 ezer forint körüli fogyasztói áron.

Forrás: Origo

A középkategóriában erősít az U11 life

Ezek után már kevésbé tűnik érdekesnek az U11 life, ami inkább a középkategóriába érkezik. Külső jegyei alapján ez már inkább az alap U11-re hasonlít, nagyobb kávákkal, és alul fiziai gombokkal, valamint ujjlenyomat olvasóval.

A kijelző itt egy Full HD felbontású, 5,2 hüvelykes panel, hardveresen pedig egy Snapdragon 630-as központi chipre, 3GB memóriára és 32GB tárhelyre számíthatunk. Ezzel tulajdonképpen a HTC nagyjából tnyleg belőtte a 2017-es középkategóriát.

Forrás: HTC

Itt is elérhető viszont az Edge Sense, vagyis vidáman nyomkodhatunk,

valamint ehhez is jár a fentebb már emlegetett, szuper USonic füles. Erre persze azért is van szükség, mert az U11+-hoz hasonlóan a life sem kap 3,5-ös jack csatlakozót.

Kamerák tekintetében itt elöl-hátul 16 megapixeles egységekre számíthatunk, melyek más lencséket használnak, mint az U11+, viszont több technológiát megörökölt azért a nagyobbik testvértől, így az újfajta autófókuszt, a tovább fejlesztett zajszűrést, valamint a HDR Boostot.

A készülék egy legérdesebb tulajdonsága talán, hogy szinte teljesen érintetlen Android 8.0-ás rendszerrel érkezik, így a HTC tudja garantálni, hogy legalább két főverziónyi frissítést mindenképpen megkap majd.

Az akkumulátor itt egy teljesen átlagos, 2600 mAh-s telep, viszont az árazással látszólag kicsit elszállt a HTC: körülbelül 130 ezer forintos ajánlott fogyasztói árra számíthatunk, mikor idén már hasonló specifikációjú telefonokat akár 60-80 ezer forint között is megkaphatunk, így majd egy éles tesztben kell megvizsgálnunk, hogy ezekez képest mennyivel nyújt többet az U11 life.

Forrás: Origo

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!