Visszatér a klasszikus World of Warcraft

2017.11.04. 17:40

A Blizzard idén is megrendezi a már szokásosnak számító saját többnapos összejövetelét, ahol összegyűlhetnek a rajongók és a fejlesztők, és számos érdekességet tudhatunk meg a cég által fejlesztett játékok jövőjéről. Meg persze itt kapjuk meg a következő hónapokra szóló legfontosabb bejelentéseket is, ezekből pedig most akadt néhány kifejezetten érdekes is.

Visszatér a klasszikus World of Warcraft

Az eredeti, 2004-ben megjelent World of Warcraft vált minden idők legnépszerűbb MMO-jávál, melyhez azóta is rendszeresen érkeznek a kiegészítők. Ezek persze nem csak folyamatosan bővítik a játékot új tartalmakkal, hanem alapvetően változtatnak is a játékrendszereken, újabb és újabb kényelmi funkciókat vezetnek be.

Ez azonban nem mindenkinek tetszik. Sokan nosztalgiával tekintenek vissza az alap World of Warcraftra, ami a maga módján egy sokkal nehezebb, sokal több időbefektetést igénylő játék volt, viszont úgy tudta összehozni a közösségeket, hogy arra azóta sincs példa. Azonban ezt nincs lehetőség újraélni, hiszen kénytelenek vagyunk mindig a legújabb verzióval játszani.

Az igényt már sokan felismerték, így az utóbbi években számos külsős csapat indított el saját szervereket, melyeken megpróbálták reprodukálni a közösség által csak "vanilla" World of Warcraftként emlegetett alapjátékot. Ezekkel alapvetően két baj volt: az egyik, hogy természetesen nem legálisak, így a Blizzard rendszeresen le is állíttatta őket, a másik, hogy egy külsős brigádnak nem egyszerű újraalkotni egy játékot, így ezek többnyire hiányosak és hibásak voltak.

A Blizzard a rajongók kérései ellenére sokáig ellenállt annak, hogy saját maga indítsa el újra az alap World of Warcraftot, egyrészt a technikai nehézségekre hivatkozva, másrészt pedig arra, hogy "igazából nem kell az nekünk", mert csak rózsaszín szemüvegen keresztül tekintünk vissza egy játékra, ami a maga idejében ugyan kiemelkedő volt, de mára azért elszállt felette az idő.

Most azonban a Blizzard beadta a derekát, és bejelentette, hogy érkezik a World of Warcraft Classic. Megjelenési dátumot nem mellékeltek a bejelentés mellé, és az sem derült ki, hogy esetleg milyen változtatásokat eszközölnek az alapjátékon, már ha eszközölnek egyáltalán. 

Új kiegészítőt kap a World of Warcraft

Akik azonban nem nosztalgiázni szeretnének, hanem inkább új tartalmakat a játékhoz, szintén örülhetnek. A Blizzard bejelentette a legújabb kiegészítőt: a Battle for Azeroth lényege, hogy a Lángoló Légió legyőzésével újra kiéleződött a harc a Horda és a Szövetség között, úgyhogy ismét beindul a klasszikus csetepaté, amit a Warcraft stratégiai játékokból már jól ismerünk.

Két teljesen új területet fedezhetünk fel, mindkettő bővelkedik a hajózásban és a tengeri harcban, az új kiegészítő ugyanis erősen vízközpontú lesz. A Szövetség az emberek ősi birodalma, Kul Tiras segítségét kéri majd, míg a Horda a Zandalar dzsungeleiben élő trollokhoz fordul.

Összesen négy új fajt kapunk: a Hordához a Highmountain Taurene és a Nightborne, míg a Szövetséghez a Lightforged Draenei és a Void Elf csatlakozik. Ezek azonban nem egyszerű új fajok, hanem egyfajta "presztízs" fajok, akiket meg kell szereznünk, ezt követően indíthatunk velük új karaktert és érhetjük el a maximális 120-as szintet. Maga a szintezés teljesen új élményt jelent majd, például a zónák most is alkalmazkodni fognak a karakterünk szintjéhez, és többféle  sorrendben is teljesíthetjük a különböző kiegészítők történetét.

A tengereken eddig ismeretlen szigeteket fedezhetünk fel háromfős csapatokban, és küzdhetünk meg a helyi ellenfelekkel, vagy a többi játékossal. De nagyon érdekesen hangzik a Warfront nevű új lehetőség is, ami a klasszikus Warcraft  3 stratégiai játékból merít, és kétszer 20 fős csapatok küzdhetnek meg egymással, erődépítéssel, pontfoglalással együtt.

A megjelenéskor tíz dungeon és egy raid vár majd arra, hogy kitakarítsuk.

Ingyenesen játszhatóvá válik a Starcraft 2

Nagy öröm fogadta a bejelentést, hogy november 14-től kezdve free-to-play rendszerben működik tovább a Starcraft 2. Ráadásul a Blizzard eléggé nagylelkű volt, viszonylag korrekt csomagot kínálnak már alapból is, amit persze további fizetéssel még kibővíthetünk.

Teljesen ingyenesen és szabadon hozzáférhető a teljes, rangsorolásos többjátékos mód, minden egységgel az összes kiegészítőből. Így aki csak mások ellen szeretne küzdeni, annak tulajdonképpen további egyetlen forintot sem kell elköltenie.

Más a helyzet azonban az egyjátékos kampányokkal Ezek közül az alapból az első, a Wings of Liberty jár, a maradék hármat (Heart of the Swarm, Legacy of the Void, Nova Covert Ops) pedig fejenként 14,99 dollárért, vagy egyben 39,99 dollárért vásárolhatjuk meg.

További bónusz, hogy akinek megvan az alapjáték, így tehát a Wings of Liberty kampány is, az megkapja ajándékba a Heart of the Swarmot, ehhez azonban mindenképp be kell lépnünk a játékba november 8. december 8. között legalább egyszer.

A következő oldalon megtudhatja, milyen kiegészítéseket kap a Hearthstone kártyajáték, a Heroes of the Storm és az Overwatch! Lapozzon egyet! 

Előző
  • 1
  • 2
Következő