Beperelte a Humvee gyártója az Activisiont

Joint Light Tactical Vehicle 
Hummer
Humvee
Vágólapra másolva!
Az AM General szerint részben a kocsijuk felel a Call of Duty sikeréért.
Vágólapra másolva!

A játékfejlesztőknek és játékkiadóknak nagyon vigyázniuk kell, hogy elkerüljék mások tulajdonainak felhasználását, hiszen könnyen bíróság elé kerülhetnek védjegybitorlás vagy szabadalomsértés miatt. Éppen ezért is meglepő, hogy az elmúlt évek modern korban játszódó Call of Duty játékaiban, továbbá a hozzájuk kapcsolódó ajándéktárgyakon és könyvekben rendre anélkül tűnt fel a Humvee és a HMMWV név, hogy erre engedélyt adott volna a AM General LLC.

Humvee Forrás:Wikimedia Common/ US Navy

Az elmúlt három évtizedben ikonikussá vált katonai terepjárókat gyártó vállalat valamilyen oknál fogva csak az elmúlt egy évben jött rá, hogy az Activision jogdíj fizetése nélkül használja a márkaneveit és az autóinak digitális reprezentációját, így tárgyalásos úton jelentős mennyiségű jogdíjat kívánt behajtani a kiadón.

Persze az Activision egy mikrotanzakcióra elég összeget sem volt hajlandó fizetni, így most mennek a bíróságra a felek. Az AM General azt állítja, hogy az Activision „dollármilliárdokat" keresett pusztán azzal, hogy az autói megjelentek egyes Call of Duty részekben, így most tisztázatlan összegű, de mindenképp nagyon-nagyon sok kártérítést szeretne kapni a vállalattól.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!