Építsen robotot, sokkal nagyobb móka, mint gondolná

2017.11.12. 20:27

Szóval, párórás munka után ott áll előttünk a kis robotunk, amire büszkén tekinthetünk, a mi gyermekünk. De ezek után mit tudunk vele kezdeni? Nos, először is érdemes feltölteni az akkumulátorát, és ha szükséges, akkor frissíteni a vezérlőközpontja firmware-jét. Mindehhez egyébként Bluetoothon keresztül kell kapcsolódnunk a telefonunkkal a szerkezethez. Nekünk szerencsére frissítenünk nem kellett, és az akksi is eléggé fel volt töltve ahhoz, hogy a csatlakozás után elkezdhessünk kísérletezni vele.

Alapvetően kétféle módon vezérelhetjük az újonnan létrehozott droidunkat. Az egyik egy virtuális joystick a telefonon, ami körülbelül úgy működik, mint amit a mobilos játékokban már megszokhattuk. Ezzel szabadon vezérelhetjük a robotot, és mellette ott van néhány akciógomb az olyan dolgokra, mint például a karjainak szétnyitása és összecsukása.

Forrás: Origo

A másik menüpontban pedig előre beprogramozott mozdulatokat találunk - olyanokat, mint  hogy táncoljon, hajoljon le, fogjon meg valamit, emelje fel, engedje el, bokszoljon, örüljön és hasonlók. Amikor ezekkel próbálkoztunk, újfent nagy érdeklődés alakult ki a szerkesztőségben, ismét csak külön célokkal: a lányok nagyon mókásnak találták a táncolást, meg a kis robot vidám mozdulatait, míg a férfi részlegből egyrészt a felelős szerkesztőnk közölte, hogy addig nem mehetünk haza, amíg nem tudjuk megtanítani neki, hogy lopjon kávékapszulát a salestől, másrészt pedig különös érdeklődésre tartott számot, hogy vajon ki tud-e hozni egy doboz sört a hűtőből. 

Az utóbbit leteszteltük, és sajnos azt kell hogy mondjuk, az eredmény negatív. Egy üres sörösdobozt simán elbír, de a teli már túl sok neki, és szomorú hangok mellett (mert hát, nyilván kis hangszórói is vannak) adja tudtunkra, hogy ez a feladat meghaladja a képességeit. Ezek alapján gyorsan a „teljesen felesleges” kategóriába sorolhatnánk a kis házi készítésű Wall-E-t, de nem érdemes.

A legfontosabb feladata ugyanis, hogy megtanítsa a gyerekeket alapszinten programozni. Ennek fontosságát pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen ma már szinte bármit amit használunk, azon program fut. Legyen szó telefonos alkalmazásról, weboldalról, a lassan, de biztosan terjedő otthoni okoskütyükről, a mai világunk az algoritmusok világa. Ha pedig egy mai fiatal nem érti, hogyan működnek ezek a dolgok, akkor egész egyszerűen a világunkat nem érti.

Forrás: Origo

De ez csak az egyik fele. A másik fele pedig, hogy az algoritmizálás megtanít a logikus gondolkodásra, az pedig mindenhol jól jön, még akkor is, ha eltekintünk attól, hogy egyébként mindenkitől elvárás lesz, hogy rendelkezzen alapvető programozási képességekkel, vagy legalább értse, hogyan működnek a programok.

A Jimu pedig ebben sokat segít, hiszen az előbb említettek mellett az alkalmazás lehetőséget ad arra, hogy effektíve saját akciókat programozzunk a robotnak. És itt tényleg programozásról beszélünk, az egyetlen különbség igazából az, hogy nem kell beírnunk dolgokat, hanem simán csak behúzogathatjuk egy menüből, hogy mit szeretnénk. Így könnyen, átláthatóan és érthetően tanulhatják meg a gyerekek az elágazásokat, a logikai kapcsolatokat.

Forrás: Origo

Persze azt is meg kell hagyni, hogy a Jimu ebben a tekintetben nem újdonság. A Lego is kínál hasonló eszközöket a Technic-vonalán belül, azonban a Jimu pár ezer forinttal olcsóbb (körülbelül 45 ezret kell kiadni érte), és egyébként minden tekintetben kiforrott és profi holmi. Egyre több iskola vagy szakkör igyekszik tanítani a gyerekeknek a robotépítést és a programozást, és Magyarországon még főleg a Lego termékeit használják, de nem lennénk meglepve, ha hamarosan a Jimu is elterjedne.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Előző
  • 1
  • 2
Következő