Úszik a pénzben a Mozilla

mozilla firefox
Vágólapra másolva!
A tavalyi évben 99 millió dollárral nőtt a bevétele.
Vágólapra másolva!

Egyes felhasználók a Mozilla Alapítvány nevét hallva egy aránylag kicsi, anyagi problémákkal küzdő szervezetet képzelnek maguk elé. A valóság ettől nagyon eltér, a Mozilla és a leányvállalatai nagyjából ezer főt (!) foglalkoztatnak, az éves költségvetésük pedig több száz millió dollár.

Forrás: Paul Clarke / Flickr

És hogy nagyjából mennyi az annyi? A Mozilla nyilvánosságra hozta a tavalyi naptári évre vonatkozó főbb pénzügyi adatait (via gHacks), a közlemény szerint az alapítvány és a leánycégei a 2015-ös évhez képest együttesen 99 millió dollárral növelték a bevételüket, 421 millióról 520 millió dollárra.

Bő 137 milliárd forintról beszélünk.

Ennek a pénznek az oroszlánrésze – egész pontosan 503 millió dollár – az alapértelmezett keresőmotoros üzletekből származott, azaz többek közt a Yahoo, a Baidu, és a Yandex dobták össze.

A kiadások nem emelkedtek ilyen mértékben: 2015-ben 337 millió dollárt, míg 2016-ban 360 millió dollárt égetett el a Mozilla.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!