Nem tudja, milyen konzolt vegyen karácsonyra? Segítünk!

Vágólapra másolva!
Az előző generációban még viszonylag egyszerű dolga volt az embernek, ha konzolt szeretetett volna vásárolni magának, vagy ajándékba szeretteinek. Ez azonban mostanra némileg megváltozott, hiszen mind a PlayStation 4-ből, mind az Xbox One-ból érkezett egy frissített, erősebb verzió, ráadásul ezúttal a Nintendo új masinája is alaposan megfontolandó.
Vágólapra másolva!

Konzol 1x1

A konzolbiznisz alapvetően úgy működik, ahogy a borotvagyártók próbálják eladni a termékeiket: viszonylag jó áron hozzánk vágják a borotvát, aztán ehhez hosszú ideig vásároljuk majd a pengéket, amiből végső soron az igazi haszon származik. Ehhez hasonló a konzolok helyzete: magán a gépen jellemzően viszonylag keveset (vagy kezdetben inkább semmit se) keresnek a gyártók,

viszont utána az online játékhoz szükséges előfizetéseken, valamint a játékok eladásaiból származó részesedéseken húzzák be a hasznot.

Ez azt is magával hozta, hogy a konzolok a múltban jellemzően nem változtak: egy generáció körülbelül 5-6 évig tartott, addig pedig a hardver ereje ugyanaz maradt. Így a gyártó egyrészt az idő előrehaladtával, a gyártás olcsóbbá válásával előbb-utóbb azért magán a konzolon is elkezdett pénzt keresni, másrészt folyamatosan csökkenteni tudta az árat, harmadrészt pedig a játékfejlesztőknek is csak egyféle hardverre kellett koncentrálniuk, ami hatalmas előny a PC-k ezerféle lehetséges hardverkombinációjával szemben.

Xbox One S
Xbox One X
Plastation 4
Playstation 4 Pro
Nintendo Switch
Xbox One S
Xbox One X
Plastation 4
Playstation 4 Pro
Nintendo Switch
Xbox One S
Xbox One X
Plastation 4
Playstation 4 Pro
Nintendo Switch

Ebben a generációban azonban a 4K-s felbontás előretörése némileg megváltoztatta ezt, és mind a Microsoft, mind a Sony igyekezett kihasználni a helyzetet, és frissített, erősebb hardverrel rendelkező variánsokat adott ki az Xbox One-ból és a PlayStation 4-ből, hogy a 4K-t ki tudják szolgálni. Az előbbi felturbózott változata az Xbox One X, az utóbbié pedig a PlayStation 4 Pro. Azt azonban érdemes leszögezni, hogy az a fajta konzolos alapelv nem változott, miszerint minden játék kompatibilis a családon belül minden konzolverzióval:

vagyis ha megveszünk egy játékot PS4-re, az futni fog az alapgépen és a Pro-n is mindenféle további teendő vagy trükk nélkül, és ugyanez igaz az Xbox One-ra is.

De ha már a játékoknál tartunk, még egy dolgot fontos megemlíteni. Míg a nagy kiadók (Electronic Arts, Ubisoft, Activision stb.) játékai többnyire megjelennek Xbox One-ra és PS4-re is, így tehát az olyan játékok, mint a FIFA, az Assassin's Creed, vagy éppen a Call of Duty mindkét gépen elérhetők, addig mind a Sony, mind a Microsoft készít saját játékokat is, amik csak a saját platformjukra jönnek, hogy ezzel is vonzóbbá tegyék azt.

Ebben a Sony hagyományosan mindig is jobb volt, ez pedig most hatványozottan érvényes: PS4-re sokkal több, és többnyire kiváló minőségű exkluzív anyag jelenik meg.

Ezt tehát mindenképp érdemes figyelembe venni a vásárláskor, azonban a döntés előtt tekintsük át magukat a konzolokat.

Mi közül választhatunk?

Xbox One S

Az alap, simán csak "Xbox One"-nak nevezett konzol gyártásával már leállt a Microsoft, ezt az Xbox One S váltotta. Ez hardveres erőben szinte teljesen megegyezik az eredetivel, viszont jóval kisebb és kevesebbet fogyaszt annál, valamint támogatja a HDR-t, és le tud játszani UltraHD Blu-ray filmeket is.

Mivel ez a belépőszint, az ára már viszonylag kedvező: akár 80 ezer forint környékén is hozzá lehet jutni, de csomagtól függően (néhány hozzá adott játékkal vagy nagyobb merevlemezzel) ez akár 110-120 ezerig is elmehet.

Mellette: kicsi, csendes, 4K-s Blu-ray lejátszó, jó ár
Ellene: kevés exkluzív játék

Forrás: Microsoft

Xbox One X

A Microsoft a világ legerősebb konzoljaként reklámozza az Xbox One X-et, és ez jelen állás szerint igaz is. A kifejezetten 4K-s felbontáshoz készített konzol mindent tud, amit az alap Xbox One S, így tehát van benne UltraHD Blu-ray lejátszó és HDR-támogatás is, csak a hardvere annyival táposabb, hogy ne okozzon neki problémát nagyobb felbontásban kitolni a játékokat, adott esetben még szebb grafika mellett is.

Az ára a kiskereskedőknél nagyjából egységesen 165 ezer forint, csomagok pedig még nem nagyon léteznek belőle.

Mellette: erős, kicsi, csendes, 4K-s Blu-ray lejátszó
Ellene: kevés exkluzív játék, drága

Forrás: Microsoft

PlayStation 4

A jelenlegi generáció messze legnépszerűbb konzolja, közel háromszor annyit értékesítettek már belőle világszerte, mint az Xbox One-nól. A megjelenése óta a Sony is frissített már egyet rajta: ettől kicsivel vékonyabb lett, és kevesebbet fogyaszt a gép, de a változást a névben nem fedezhetjük fel. Mindenesetre a boltokban nagy eséllyel már csak ilyet fogunk kapni úgyis. Az Xbox One S-sel ellentétben ez nem játssza le az UltraHD Blu-ray filmeket, viszont a HDR-t támogatja.

Az árat tekintve, már ehhez is hozzájuthatunk 80-90 ezer forint körül, de csomagtól függően itt is elmehetünk a 110-120 ezer forintos sávig.

Mellette: rengeteg szuper minőségű exkluzív játék, jó ár, a generáció legnépszerűbb konzolja
Ellene: hangosabb az Xbox One-nál, nincs 4K-s Blu-ray lejátszó

Forrás: Sony

PlayStation 4 Pro

A PlayStation 4 erősebb hardverrel szerelt változata, a fő cél itt is a 4K-s felbontás volt. Összességében a konzol gyengébb, mint az Xbox One X (viszont egy évvel hamarabb jelent meg), és sima PS4-hez hasonlóan sajnos ebből is kimaradt UltraHD Blu-ray lejátszó, ami két szempontból is furcsa: egyrészt a Blu-ray szabvány mögött a Sony áll, másrészt pedig ha már 4K-hoz, vagyis az UltraHD felbontáshoz készítették a konzolt, igazán beférhetett volna. A Sony magyarázata a dologra az volt, hogy ez egy játékgép, és filmeket meg már amúgy is mindenki streamelve néz.

Az ára viszont barátságosabb, mint az Xbox One X-é, ehhez akár már 120 ezer forint környékén is hozzá lehet jutni, ami tulajdonképpen megegyezik azzal, amennyiért az eredeti PS4 a boltokba került 2013-ban.

Mellette: rengeteg szuper minőségű exkluzív játék, tudásához képest jó ár
Ellene: kifejezetten hangos modelleket is ki lehet fogni, itt sincs 4K-s Blu-ray lejátszó

Forrás: Sony

Nintendo Switch

A felhozatal kakukktojása. A Nintendo mindig is külön utakon járt, nyers hardveres erő és grafika tekintetében sosem akarta felvenni a versenyt két vetélytársával. Az idén megjelent Switch azonban másban is eltér a normától, ez ugyanis egyszerre otthoni és hordozható konzol. A Nintendo ezt úgy oldotta meg, hogy mellékel egy tévére köthető dokkolót, amibe hazaérkezve becsúsztathatjuk a konzolt, és máris a tévén folytathatjuk a játékot. Az irányításra szolgáló két kis kontroller pedig lecsatolható a konzol oldalairól, így ezzel sincs gond. Aztán ha magunkkal akarjuk vinni, csak visszacsúsztatjuk rá, és már mehetünk is.

Ezzel együtt a Switch egy kompromisszumos gép. Hardveres erőben nem veheti fel a versenyt a többiekkel, hiszen mégiscsak egy kicsi, hordozásra is alkalmas kütyü. Viszont hordozhatóságban sem az igazi, mert oda meg azért viszonylag nagy, az akkumulátora pedig egy megterhelőbb játékot csak 4-5 órán át bír el.

Viszont nem is igazán kell versenyeznie a többiekkel, hiszen a Nintendo konzoljait mindig is a saját gyártású, fantasztikus minőségű játékai adták el, amik remekül néznek ki és nagyon szórakoztatóak gyerektől felnőttig mindenkinek.

Mellette: egyszerre otthoni és hordozható konzol, a Nintendo kiváló saját játékai
Ellene: kompromisszumos, a nagy kiadók legújabb csúcsjátékai nem fognak megjelenni rá

Forrás: Nintendo

Döntsünk!

A helyzet tehát nem egyszerű, főleg akkor nem, ha még azt is belevesszük, hogy az alapvetően 4K-s tévékhez készített frissített konzoloknak lehetnek előnyeik sima FullHD tévén is: kaphatunk például jobb grafikát, szebb képminőséget, stabilabb képfrissítést. Ez azonban többnyire esetleges, a fejlesztők ritkán használják ki a lehetőséget, így nem feltétlenül érdemes megfizetni ezért a felárat.

De ha ezt kihúzzuk az egyenletből, akkor sem próbálnánk meg egyetlen konzolt javasolni mindenkinek. Inkább különböző szituációkat említenénk, amiből remélhetőleg mindenki a sajátjának fogja érezni valamelyiket:

Van 4K-s tévém (vagy a közeli jövőben tervezek venni), és kifejezetten érdekelnek az exkluzív játékok:

  • Választás: PlayStation 4 Pro

Van 4K-s tévém (vagy a közeli jövőben tervezek venni), de az exkluzív játékok többnyire hidegen hagynak, a minden platformra elérhető játékokat szeretném tolni a lehető legjobb minőségben:

  • Választás: Xbox One X

Van 4K-s tévém, de a játékok mellett mindenképp fontos lenne, hogy az UltraHD Blu-ray filmgyűjteményemet is vigye a konzol:

  • Választás: Xbox One X

Nincs 4K-s tévém:

  • Választás: PlayStation 4

Jolly joker: Nintendo-rajongó vagyok, a grafika, 4K, meg ilyen marhaságok nem érdekelnek, egy szórakoztató kis gépet akarok szórakoztató játékokkal:

  • Választás: Nintendo Switch