Partnerségre lépett az IKEA és a Sonos

IKEA
Vágólapra másolva!
Harmadik fázisába lép a svéd vállalat bútorokosítási projektje.
Vágólapra másolva!

Ha már a piszoárokat is elérte az okosítási forradalom, akkor miért épp a bútordarabok maradjanak buták? Az IKEA már 2015-ben megkezdte a bútorokosítási kezdeményezésének kivitelezését, ennek első fázisában vezeték nélküli töltőpadokkal látta el az erre méltónak ítélt termékeit. A projekt második fázisa tavaly indult, méghozzá az okos otthoni világítórendszerek árusításának megkezdésével.

Forrás: AFP/Daniel Reinhardt

A harmadik fázis keretében az IKEA most partnerségre lépett a hangrendszereket gyártó Sonosszal, hogy hangtechnikával bővítse a bútorok tudását. Furamód a partnerség keretében létrejövő első bútorok várhatóan csak 2019-ben kerülhetnek piacra, ami arra enged következtetni, hogy az IKEA elképzelései túlmutatnak néhány hangszóró a bútorokba való bedobásán.

Az IKEA megerősítette, hogy kimondottan remek hangzásra optimalizált bútorokat is szeretne bevezetni a kínálatába.

További érdekesség, hogy a Sonos nem csak hangrendszereket készít, hanem okoshangszórókat is. A Sonos One termékén keresztül elérhető az Amazon Alexa, de a felhasználók hamarosan átválthatnak majd rajta a Google Asszisztens használatára, plusz a vállalat szeretné az Apple Sirivel is kompatibilissé tenni az eszközt.

Az efféle okoshangszórók ezerféle szenzorral és kütyüvel összeköthetőek lehetnek, így okosotthonos rendszerek részét is képezhetik. Az IKEA számára van ráció az efféle technológiák bútorokba való beépítésében, hogy a vásárlók mondjuk az éjszakai szekrényükön keresztül utasításokat adhassanak a termosztátnak, vagy az ablakredőny villanymotorjának.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!