Világszerte elérhető a legújabb Windows 10

windows 10 microsoft
Már csak pár napig lehet ingyen beszerezni
Vágólapra másolva!
Mindenki telepítheti már a Fall Creators Update-et a kompatiblis PC-jére.
Vágólapra másolva!

A Windows 10 éppen aktuális kiadása a Fall Creators Update névre hallgat, a Microsoft még 2017. október 17-én tette elérhetővé. A kérdéses napon letölthetővé vált a telepítőkészlete, továbbá papíron megkezdődött a Windows Update szolgáltatáson keresztüli terjesztése is. A felhasználók többsége az utóbbi segítségével telepíti, éppen ezért is az őszi alkotói frissítés nem egyszerre vált mindenkinél elérhetővé, hanem hullámokban érkezett meg a felhasználókhoz.

Forrás: Microsoft

A Microsoft bejelentette, hogy befejeződött a hullámokban való elérhetővé tétel. Ennek köszönhetően aki jelenleg a Windows 10 valamelyik változatát futtatja, a számítógépe pedig kompatibilis az őszi alkotói frissítéssel, az már garantáltan telepítheti a rendszert a frissítőszolgáltatáson keresztül.

Minderre elsősorban azért büszke a Microsoft, mert a Windows 10 eddigi gigantikus frissítései esetében közel fél évet is igénybe vehetett, mire a kiadásuk után ténylegesen mindenkinél kijelezte azokat a Windows Update,

most ugyanezt három hónap alatt sikerült elérni.

A Windows 10-hez idén két gigafrissítés érkezik majd: a következő várhatóan márciusban fog elkészülni, a második pedig szeptemberben. A funkcionális újításokat hozó javítások a megszokottnak megfelelően ingyen telepíthetőek lesznek a már Windows 10-et futtató, és hardveresen kompatibilis számítógépekre.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!