Az életéért küzdött, de a társai nem tudtak segíteni. Ilyen a VR

2018.01.21. 13:17

A virtuális valóság (Virtual Reality, VR) eszközök olyan speciális szemüvegek, vagy kijelzővel ellátott sisakok, amelyeket a fejre kell tenni, és ahogy a használójuk mozog, vagy a fejét fordítja erre-arra, úgy változik a látott kép is. E szerkezetek egy teljesen új kategóriát jelentenek, hiszen teljesen izolálják az embert a külvilágtól, a látótér hatalmas részét foglalják el, és minden korábbinál nagyobb szabadságot nyújtanak.

Például lehetővé teszik azt, hogy emberek összegyűljenek egy, a virtuális valóságban létező helyen (felveszik a sisakot, elindítják a szükséges alkalmazást, és máris ott vannak), és interakcióba lépjenek egymással.

E termek nagyjából úgy működnek, mint a tradicionális chat szobák, csak ugyebár itt három dimenziós objektumokról van szó, ahol a felhasználó egy avatár képében jelenik meg.

Tehát ha valaki mondjuk egy kiscicát választ, más pedig egy zombit, tündérhercegnőt, vagy lépegető harci robotot, akkor úgy fog kinézni a helyiség, mintha éppen egy jól sikerült farsangot tartanának.

Természetesen itt már nem csak írással kommunikálnak a résztvevők, mint az ósdi chat szobákban, hiszen mindenkinek van mikrofonja, fejhallgatója, sőt már akadnak olyan berendezések, amelyek a mozgást is képesek hitelesen visszaadni.

Halálközeli élmény a virtuális valóságban

Nos, az egyik ilyen szobában történt a közelmúltban egy egészen döbbenetes eset, ami arra világított rá, hogy nem igazán vagyunk még felkészülve arra, amit a virtuális valóság kínál. A VRChat nevű szobában az egyik ott tartózkodó piros-fekete robot, azaz egy élő hús-vér ember avatárja, egyszer csak eldőlt, a földön kapálózni, majd hörögni kezdett.

Mint a valóságban: mindenki aggódva állja körül a láthatóan szenvedő avatárt.Forrás: Origo

A többiek először azt hitték, hogy ez az egész csak egy vicc, hiszen a VRChaten ráadásul gyakran kerülnek elő igen durva, ízléstelen tréfák, ahol nem ritka, hogy például valaki mozgáskorlátozottakat "parodizál". De ez esetben nem ez történt, a probléma valós volt és komoly. A "robot" tényleg rohamot kapott, fuldoklott, és mivel nagyon hitelesen rángatózott, ezért a többiek rájöttek, hogy valamilyen testmozgás követő technológiát is használ.

A virtuális valóságban veszélyek is leshetnek ránk (a képre kattintva galéria nyílik meg).Forrás: Origo

A legnagyobb probléma az volt, hogy semmilyen módon nem tudtak rajta segíteni, hiszen a VRChat a fentebb említett okok miatt totálisan anonim, mindenki kényesen vigyáz arra, hogy a valódi kiléte titokban maradjon, hiszen egy lelepleződés akár egy karrier végét is jelentheti.

Tehát a virtuális tér egy eldugott szegletében szó szerint az életéért küzdött valaki, miközben a többiek körbe állták, tehetetlenül.

Azt sem tudták, hogy a világ melyik pontján van, és mi lehet a baja annak, aki levegő után kapkodva szenved előttük. Végül a történet nem ért tragikus véget. A "robot" egy kicsit jobban lett, és ahogy visszanyerte eszméletét, és jelezte, hogy érti a többiek szavát, azonnal azt tanácsolták neki, hogy lépjen ki a virtuális térből, és hívjon egy mentőt, ami meg is történt.

Tanulságok?

Az esettel kapcsolatban egy nonprofit szervezet, az Epilepsy Foundation (Epilepszia Alapítvány) kifejtette, hogy a felméréseik szerint az epilepsziás betegek mintegy 3 százalékánál bizonyos vizuális minták képesek kiváltani a rohamot, és akár ez is okozhatta a problémát. Mindenesetre nagyon úgy fest, hogy még nagyon sok mindenre nincs felkészülve a világ a virtuális valósággal kapcsolatban.

Muszáj lesz még intenzívebben kutatni a VR eszközök használatával járó fiziológiai hatásokat, hogy elkerülhetővé vagy kezelhetővé váljanak az ilyen és ehhez hasonló problémák.

Emellett lehet, hogy nem ártana a telefonokhoz hasonlóan úgynevezett vészhelyzet kontaktokat is beállítani, bevezetni, bár tény, hogy ez komoly lyukat üthet a névtelenség páncélján. Sokat már egyébként nem lehet tötyörészni, hiszen a virtuális valóság már most több milliárdos biznisz, több millió felhasználóval, és az előrejelzések szerint az idei évben tovább bővül majd a piac, és minden korábbinál több VR terméket, illetve szoftvert értékesítenek majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!