Mozivászonra kerülhet a Duke Nukem

john cena pankrátor pankráció
John Cena
Vágólapra másolva!
Michael Bay cége áll a projekt mögött, John Cena pankrátor kaphatja a főszerepet.
Vágólapra másolva!

A Duke Nukem széria még oldalnézetes akciójátékként kezdte a pályafutását, ám az igazi ismertséget és kultstátuszt a harmadik rész hozta meg a sorozatnak. Az 1996-ben megjelent Duke Nukem 3D a Doomhoz hasonlóan már belső nézetes volt, ráadásul szokatlanul nagy szerepet kapott benne a főhős karaktere: a készítők egy a pénisze hegyéig kigyúrt alakot kovácsoltak belőle, akinek az ereiben adrenalin folyik, és szórakoztatóan ostoba egysorosokkal kommentálja a játékban történő eseményeket. Duke persze egy régi korszak szülötte, a beszólásainak egy részét manapság már a leglazább fejlesztők sem mernék beírni a játékaikba, túlságosan nagy botrányt generálnának vele a sajtóban.

John Cena Forrás: Anton / Flickr

A széria legutolsó játéka a 2011-ben megjelent Duke Nukem Forever volt, amely 20 évnyi fejlesztés után a várhatónak megfelelően totális bukás lett. Nem pusztán az elavult technológia és maradi játékdizájn lett a veszte, de Duke Nukem karaktere is őskövületté vált. Egyelőre nem világos, hogy a széria jogait birtokló Gearbox Software megpróbálja-e rebootolni a játéksorozatot, de van rá némi esély, a The Hollywood Reporter (via EuroGamer) szerint ugyanis érdemben foglalkoznak Hollywoodban a Duke Nukem filmvászonra vitelével.

A kezdeményezés mögött a Michael Bay által társalapított Platinum Dunes produkciós vállalat áll. Rendezőt és forgatókönyvírót állítólag még nem sikerült keríteni a Duke Nukem projekthez, viszont John Cena pankrátort már megkeresték, hogy vállalná-e a főszerepet.

Cena ránézésre mindenképp kiváló választás Duke szerepére, plusz a karakter hiteles megformálásához nincs szükség jelentős színészi tehetségre, így ez sem jelenthet problémát.

Kíváncsiak várjuk, hogy lesz-e valami a Duke Nukem mozifilmből.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!