Ezek a legcukibb és a legveszélyesebb szelfik

Veszélyes, szelfi, kép,
Pláne, ha a szájukban turkál az ember...
Vágólapra másolva!
A szelfi megjelenése óta hihetetlen fejlődésen ment át ez a műfaj, és ennek köszönhetően szerencsére a csücsörítős verzió szinte teljesen eltűnt a netről. Vannak viszont helyette bébiszelfik, medveszelfik és vulkános szelfik, hogy csak a legextrémebbeket említsük.
Vágólapra másolva!

A szelfi műfaja sokkal régebbi, mint azt első pillanatban gondolná az ember, csak korábban még másként nevezték. Például önarcképnek, bár ez ugye jóval lassabban készült el, és a megosztása sem, volt olyan egyszerű, mint a mai verziónak.

Egy a leghíresebb korai "szelfik" közül. Forrás: Origo

Az emberben ugyanis mindig is ott munkált a szándék, hogy megossza saját maga képét, illetve a vele történt dolgokat a társaival, illetve az utókorral. Ennek köszönhetőek például a barlangrajzok is, amik az eredményesebb vadászatokat ábrázolták az akkor elérhető technológiával.

A modern szelfi

A szelfi mai verziójához persze már nem elég egy vászon, meg egy kis festék és ecset. Az ember nem is gondol bele, mennyire komoly technológia lendül mozgásba minden pillanatban, amikor megnyomja a „Megosztás" gombot a telefonján. Kellenek ehhez kamerás telefonok, szerverek tömegei, fejlesztők hada, akik a közösségi oldalakat megtervezték és üzemeltetik, és akkor a mindezt mozgató elektromos áram előállításáról még nem is volt szó.

Először az MMS volt az a szolgáltatás, amellyel akár szelfiket is küldhettek egymásnak az emberek, és ebben anno a Telekom leányvállalata, a magyarországi Westel volt az első, még 2002-ben.

A világ GSM szolgáltatói közül elsőként a Westel indított el teljes körű kereskedelmi MMS-szolgáltatást,

így az akkor több mint 2 millió 750 ezer ügyfele arra alkalmas mobiltelefonnal akár színes fényképeket is küldhetett egymásnak.

Azóta persze rengeteget fejlődött a technológia, megjelentek a kamerás mobilok és az egyre gyorsabb mobilhálózatok, így ma már ott tartunk, hogy gyönyörű, nagyfelbontású képeket és videókat oszthatunk meg a világgal tényleg annyi idő alatt, amíg egy gombot megnyom az ember.
Ennek pedig van jó és rossz oldala is. Ezért össze is gyűjtöttünk egy csokor szelfit, amelyekkel megpróbáljuk érzékeltetni mindkét oldalt. A képre kattintva lapozgathatnak köztük. Jó szórakozást!

Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,
Veszélyes, szelfi, kép,

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!