Íme a Galaxy S9 első kedvcsináló videói

samsung galaxy s9 google android okostelefon
Samsung Galaxy S9
Vágólapra másolva!
Mindhárom a kamerás képességekre fókuszál.
Vágólapra másolva!

Jövő hét vasárnap bemutatkoznak a Samsung idei csúcsmobiljai, így a vállalat megkezdte az előzetes hírverés csapását. A Galaxy S9 és a Galaxy S9+ nem lesznek mindent megváltoztató újdonságok, elsősorban a gyors rendszerlapkájukkal, továbbá a remek kameráikkal emelkedhetnek ki a tömegből.

A Samsung most elérhetővé tett három kedvcsináló videót a készülékekről. Az első valószínűleg arra próbál rávilágítani, hogy a hátlapi kamera képes hatékonyan rögzíteni a nagyon gyors mozgásokat, plusz a klip végén látható egy kis lassított felvétel is, bár az utóbbi nem újdonság.

A második mozgókép a változtatható rekesznyílású hátlapi kamerára utalhat, amely segítségével erős és gyenge fényviszonyok mellett is jó fotókat készíthetnek majd a vásárlók.

Végül a harmadik alapján arra tippelünk, hogy a Samsung lekoppintotta az Apple Animojijait, amellyel a felhasználók testre szabott, animált szmájlikat tudnak küldözgetni a chatelés során.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!