Ördög Nóra és Nánási Pál vihet el egy díjat Magyarósi Csaba elől

Magyarósi Csaba vs Nánásiék
Vágólapra másolva!
A Telekom Videós Gála utazás kategóriájában jelölték idén is Magyarósi Csabát Úton c. csatornájával. Ugyanakkor ismertsége és aktivitása miatt nem kizárt, hogy Ördög Nóri és férje, Nánási Pál húzza be idén a díjat. Pénteken kiderül.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, pénteken rendezik az idei Videós Gálát, aminek főszponzora a Telekom. Idén már 12 kategóriában adnak át díjakat:

vlog, gaming, életstílus, humor, tech, utazás, ismeretterjesztő, film, animáció, év felfedezettje, közönségkedvenc és az év legjobb szponzorációs együttműködése.

Utazás kategóriában öt csatornát jelöltek, őket és a legesélyesebbeket mutatjuk most be.

Beférek a bőröndbe?

2016-ban, Kína legkisebb tartományában, angoltanárként kezdte pályafutását egy helyi óvodában, az átélt élményekről pedig megannyi tartalmat készített és ezzel együtt videós karrierjét is építeni kezdte. A „Hogyan ne haljunk éhen Kínában?” és az „Így neveld a szárnyasodat!” videó a legnépszerűbb tartalmak a csatornán. Ősszel két hónapon át járta a világ déli féltekéjét, átélt élményeit pedig szintén megosztotta nézőivel: egész Ausztráliát bejárta. Az év vége számára jó hírrel zárult, ugyanis kapott egy álláslehetőséget Izlandon, így a legutóbbi izgalmas tartalmakat már onnan készítette.

Nánásiék, a nagy esélyesek

A Nánási család már sokaknak ismerős lehet a tévéből, 2017 októberében pedig a videós platformon is terjeszkedtek. Tartalomgyártó tevékenységük az Ázsia vloggal kezdődött, és legnépszerűbb videójuk is ennek az évadnak az első epizódja: az „ÁZSIA VLOG – 1. EPIZÓD", ami a család izgalmas kalandjait mutatja be a régióban található országokon keresztül, Vietnámól kezdve, Laoszon és Kambodzsán át egészen Thaiföldig.

Lilla vlogja

Lilla 2017 elején kezdte a videózást egy igazán messzi országban, a távoli Kínában, ahová egy tanulmányi ösztöndíjjal jutott ki. A legnépszerűbb videója a "Lilla vlogja | 1. évad 1. rész – Akkoooor bemutatkozom", amiben Lilla legérdekesebb, legfurcsább és legizgalmasabb élményeibe kaphattunk betekintést a kínai kint tartózkodásával kapcsolatban. A videós tartalmait látva igazán egzotikus hangulatot élhetünk át, miközben Lillát is jobban megismerhetjük. Az utazásai során pedig megannyi érdekes tudnivalóval edukálja és ezzel egyszersmind szórakoztatja a nézőket.

Úton, Magyarósi Csaba

Csaba utazós témájú videóival felhívja a figyelmet arra, hogy mit érdemes megnézni egy nap alatt az egyes országokban, ahol éppen jár. Hasznos utazós tanácsokkal látja el nézőit már 2016 óta, a maga sajátos, szórakoztató, pörgős és egyben informatív stílusában. A videóiban megosztja a látnivalókkal, az ételekkel, a szállással és az országban átélt élményekkel kapcsolatos benyomásait, illetve tapasztalatait. Az Úton csatorna legnépszerűbb videója „Az autó, ami FELROBBANT mellettünk". Tavaly is jelölték, de Szirmai Gergely pár hónapos, AFK Légió nevű csatornája elvitte előle a díjat. Idén viszont Ördög Nóriék happolhatják el a díjat, persze ez nem csak annak köszönhető, hogy egy sztárpros a konkurencia, hanem a videók megjelenésének gyakorisága, amiben jelenleg Nóriék állnak jobban.

Rimóczi Zsófia

Habár Zsófi legelső videóját még négy éve töltötte fel a YouTube-ra, heti rendszerességgel csak 2017 óta kápráztatja el nézőit a tartalmaival. A legnépszerűbb videója a „MIT ETTEM MA NYERS VEGÁN (3710 KJCL) + DOMINIKA VLOG". Ez az első olyan videó, amiben a gyönyörű tájak bemutatásán túl Zsófi már bátran beszélt is a nézőihez. Az utazásainak bemutatásán kívül pedig megismerhetjük természet iránti elköteleződését, a veganizmussal és az önfenntartással kapcsolatos gondolatait is.