A peren kívüli megállapodás részleteiről gyakorlatilag semmit nem tudunk, az Uber is nem volt hajlandó kommentálni az ügyet.

Megállapodott az Uber az önvezető autó által elütött és megölt Elaine Herzberg családjával. A 49 éves asszony lányát és férjét képviselő ügyvéd, Christina Perez Hesano bejelentette, hogy az "ügy megoldódott", még mielőtt pereskedés indult volna. Ennél több hivatalosan egyelőre nem derült ki, de vélhetően az Uber egy távolról is szabad szemmel látható összeget tett le az asztalra a családnak.

Az Uber egyáltalán nem reagált az értesülésekre.

Ahogy arról már beszámoltunk, Elaine Herzberg át akart kelni egy többsávos úttesten március 18-án. Tobb sáv előtt is elhaladt, mielőtt elérkezett ahhoz a sávhoz, ahol az Uber önvezető autója érkezett. Az autó szenzorainak mindenképpen érzékelnie kellett volna a nőt, hiszen szabad rálátása volt, ráadásul még a fényviszonyok sem számítanak neki.

A helyszíni felvételek alapján egy emberi söfőr biztosan észrevette volna az úton átkelő Herzberget, és tegyük hozzá, hogy az önvezető autókat emberi sofőrökkel tesztelik, akik bármikor beavatkozhatnak, ha a rendszerben probléma lép fel. A szóban forgó autó sofőrje azonban éppen az ölében nézett valamit, amikor a katasztrófa megtörtént.

Azonban a rendőrség által kiadott videón látszik, hogy a nő a sötétből lépett ki az autó elé, és a szakvéleményük szerint ezt ember nem valószínű, hogy időben észrevette volna.