A Forma-1 megmutatja, hogy milyen lehet a televíziózás jövője

2018.04.09. 17:27

Amikor a Liberty Media nagyjából egy évvel ezelőtt teljes hatalmat szerzett a Forma 1 versenysorozatban, már lehetett tudni, hogy sok mindenen változtatni akarnak. Az amerikai cég az első pillanattól kezdve kinyilvánította, hogy minden korábbinál jobban nyitna a fiatalok felé. 2017 őszén azt is belebegtették, hogy változtatnának a közvetítési rendszeren, egészen pontosan, hogy indítanának egy online streaming szolgáltatást, azaz egy olyan alkalmazást, amelynek segítségével az interneten keresztül is nyomon lehetne követni a futamokat.

2018 februárjában pedig kiderült, hogy mindezt komolyan gondolták, és további fontos részletek derültek ki a funkcióról. Ezek alapján pedig úgy tűnik, hogy az F1 TV alapjaiban változtatja meg mindazt, amit eddig a Forma 1-es közvetítésekről gondoltunk, és egyben megmutatja azt is, hogy milyen lehet a televíziózás egyik lehetséges jövője.

Változtatható kameraállás, személyre szabható élmény

Az F1 TV számos olyan újítást kínál, amellyel a hagyományos sportközvetítések jelenleg nem kelhetnek versenyre. Az egyik legfontosabb dolog, hogy a néző maga választhatja ki, legalábbis az előzetes információk alapján, hogy milyen képet akar látni. Ehhez pedig felhasználhatja a pálya szélén elhelyezett kamerákat, de azokat is, amelyeket a versenyzők, mind a húsz pilóta autójába beépítettek. Sőt, akár arra is nyílik módja, hogy osztott képernyőn kövesse a futamot, tehát, hogy annak a belső nézetét is nyomon kövesse akit meg akarnak előzni, és azét is, aki támadja. Emellett természetesen választhatja a hagyományos, már jól bevált módszert is, amikor egy szakképzett, profi rendező utasításai alapján változik a kiválasztott kamera képe.

Ilyen mondjuk egy hagyományos közvetítés."Forrás: AFP/Giuseppe Cacace "

Ezen kívül további újdonság, hogy valós időben, bármikor a képernyőre lehet varázsolni a versenyzéssel kapcsolatos aktuális információkat. Tehát, hogy például kinek mennyi a körideje, milyen távolságból követik egymást a versenyzők, és még sorolhatnánk. Tehát gyakorlatilag minden egyes felhasználónak lehetősége nyílik arra, hogy egy teljesen személyre szabott, igényeihez a leginkább passzoló közvetítésen keresztül nézze a futamokat.

Ez pedig már egy kissé testre szabottabb.Forrás: Origo

És ez még nem minden, hiszen az előfizetéssel együtt járnak olyan exkluzív tartalmak, amelyek a hagyományos kötött tévéadásokon keresztül nem, vagy nem feltétlenül érhetőek el. Például nyomon követhető élőben az összes gyakorlás, edzés, és az F1 TV nézői kapnak csak nekik szóló interjúkat, és filmszerű összefoglalókat is. Az sem utolsó dolog, hogy az előfizetés része a Formula 2, Porsche Supercup és GP3 versenysorozat is, bár nyilván nem ezek jelentik a legnagyobb értéket a csomagban. A tervek szerint a futamok angol, francia, német és spanyol kommentárral kérhetőek majd, és a jövőben az elérhető nyelvek számát majd bővíteni is fogják. Akár még a magyar is szóba jöhet, hiszen

a szolgáltatás első körben 25 országban érhető majd el, többek közt Magyarországon is!

Újszerű élmény

Ennek háttérben nyilvánvalóan az áll, hogy Magyarországon egyrészt népszerű a sorozat, másrészt, hogy hazánk rendez futamot is. Ebből pedig az következik, hogy a Liberty az új szolgáltatással nem csak azokat akarja megcélozni, akik otthon néznék a futamokat, hanem, akik kilátogatnak a helyszínekre is. Jogosan vélhetik úgy, hogy akár őket is érdekelhetik a már említett speciális tartalmak, exkluzív információk, de akár maga a közvetítés is. Az a közvetítés, amely egy appon keresztül nyomon követhető a televízión, számítógépen és telefonon egyaránt. Tehát működhet a dolog, hogy miközben valaki a lelátón ül, és azt bámulja, hogy hogy süvítenek el előtte az autók, közben fél szemmel a közvetítést is figyelheti, azaz mindig pontosan tudhatja, hogy mi történik a pálya másik felén. Ez pedig azt jelenti, hogy a Liberty Media új szintre akarja helyezni a Forma 1-et, és még jobban ki akarja szolgálni a látogatókat is. Ez kétségkívül dicséretes hozzáállás, de szükség is van rá, hiszen pusztán a Forma 1 múltja és a név ereje már magában nem biztos, hogy elég a fennmaradáshoz.

Nem lesz olcsó

Persze mindez nincs ingyen, de hát ma már egy pár adót leszámítva minden tv csatornáért fizetni kell valamennyit. A tervek szerint a havi díj 8 és 12 dollár, azaz 2-3000 forint körül alakulna majd, de ez azzal is jár együtt, hogy nem lesznek reklámok. Tehát nem lesz olyan, hogy megszakítanak egy érdemes előzést, vagy boxkiállást, ami miatt pedig rengeteg kritika éri a hagyományos televíziós közvetítéseket.

Ez lesz a jövő?

A Netflix és a társai megmutatták, hogy az online videotékának, filmezésnek van létjogosultsága. Az amerikai major sportok (NFL, NBA, NHL) üzemeltetői pedig azt, hogy a neten is elérhető tévés sportadásokra is van kereslet. Az F1 TV azonban tovább megy. A jelek szerint a Liberty egy olyan komplex szerteágazó ökoszisztémában gondolkodik, amely egy újabb szintre emeli a közvetítéseket. Ez pedig felfogható egyfajta evolúciós folyamatnak is. Hiszen ahogy a tv nagy ugrás volt a rádióhoz képest, az új technológiák által kínált lehetőségek szintén előrelépést jelentenek. Amennyiben pedig a koncepció beválik, nem lenne meglepő, ha mások is erre az útra lépnének, ez a módszer ugyanis simán átemelhető más sportágakba is. Ma már adottak a feltételek ahhoz, hogy mondjuk egy focimeccsen mindenki azt a kamera képet nézhesse, amelyiket szeretné, vagy olyan statisztikákat kérjen le, amiket látni óhajt. Mivel az idei évtől kezdve megjelenik a mesterséges intelligencián alapuló hangvezérlés a televíziókban az integrált asszisztens technológiák révén, a parancsok kiadása rendkívül gyors és egyszerű lehet. Elég tehát csak kimondani, hogy "kettes kamera", és máris vált a kép, vagy megparancsolni, hogy "labdabirtoklás", és azonnal megjelennek a kívánt adatok a képernyőn.

Mindenesetre az első Forma 1-es futamot 2018 március 25-én rendezik meg Ausztráliában, és addigra már ígérik a rendszer beindítását. Év végéig azért biztos várni kell, hogy lássuk milyen volt a fogadtatása ennek a kezdeményezésnek, vevők voltak-e a nézők erre az újdonságra. . Még az is előfordulhat, hogy az F1 TV a tartalomszolgáltatás gyökeres átalakulásának előhírnöke, az első fecske, amelyet követhetnek a többiek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!