A Fagyott Rúnák Átka: Csodálatos kalandjáték mobilra, ingyen

A Fagyott Rúnák Átka, okostelefon, kalandjáték, ingyenes
Vágólapra másolva!
Bár a mobilokat az érintőképernyőjük révén a Jóisten is a klasszikus kalandjátékokhoz teremtette, valahogy meglehetősen kevés ilyen jellegű tartalom érhető el manapság. Természetesen ennek is megvan az oka, és nem, nem a stílus népszerűtlenségére vezethető mindez vissza. A gondolkodtató, jó történettel, csavaros feladványokkal megáldott kalandokért ugyanis bolondulnak az emberek.
Vágólapra másolva!

A baj csak azzal van, hogy ezt a stílust nem lehet eladni a parasztvakító grafikával, a csiricsáré, bazári, villantós 3D effektekkel, mangásított karakterekkel. Itt bizony rendesen kitalált sztorira, rejtvényekre van szükség, amivel kőkeményen kell dolgozni. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy még a leggagyibb lövöldözős játékban is százféleképpen lehet lehúzni az embereket valódi pénzre, jobb fegyverrel, tölténnyel, páncéllal, automata célkereszttel, több HP-val, skinekkel, miegymással. Ellenben a kalandjátékoknál, ahol csak a józan észre van szükség, ezekre nincs szükség, értelme sem lenne az egésznek.

De miután kipanaszkodtuk magunkat, azért azt sem hallgathatjuk el, hogy vannak akik látnak fantáziát az ilyen játékokban, és a ennek megfelelően azért akad egy-két igazán pazar darab, még az (Androidon ingyenesen) elérhető appok között is. Ilyen mostani cikkünk tárgya a jelenlegi játékkínálat egyik egymillió karátos, csillogó gyémántja, a csodálatos Frostrune is.

Jönnek a vikingek

A történet a régi szép időket idézi: Az északi tengeren egy viking hajó minden természeti törvényre fittyet hányva hirtelen elsüllyed. Mindössze egy 13 éves kislány (mi) éli túl a balesetet, aki egy elhagyatott szigetre vetődik. A kaland a tengerparton kezdődik, ahol egyetlen láda társaságában állunk, hamarosan elvetődünk egy faluba, ahol hamar nyilvánvalóvá válik, hogy vagy most rendezték meg az éves málnalekvár-fesztivált, vagy valami kegyetlenül elbánt a helyiekkel, és azért csupa vörös csatak minden. Innen indulunk, ki kell deríteni, hogy mi történt, és elrendezni a dolgokat, ha már mindenki más kudarcot vallott.

Ahogy bonyolódik a történet egyre másra jönnek majd szembe az északi mondavilág ismert, vagy kevéssé ismert elemei. Tehát a viking harcosok, illetve egészen pontosan azok szellemi, a sárkányhajók, az erdei manók, rúnák, amulettek, jégvarázslatok, ősi démonok és átkok. A játékmenet a szokásos, tehát tárgyakat kell keresgélni, és azokat ügyesen, jó helyen felhasználni. Emellett rejtvényeket, kirakósokat kell megoldani úgy, hogy a megoldáshoz vagy a józan eszünkre, vagy korábban, máshol látott elemekre van szükség.

A kezelés a lehető legklasszikusabb point'n click programokat idézi. Tehát ahol valami érdekeseket látunk a képernyőn, oda kell koppantani, és ekkor kiderülhet, hogy a képen látott elemet felvehetjük, vagy kezdhetünk vele valamit. Meghalni nem lehet, esetleg csak elakadni. Reflexekre, ügyességre nincs szükség, se nagy teljesítményű telefonra, és tabletre, mert még egy belépő szintű masinán is vidáman elfut az alkalmazás.

Pazar grafika, remek hangulat!

A grafika, mint a képeken is látható, kifejezetten szép. A hangulat egészen elsőrangú, köszönhetően annak is, hogy a hangok is nagyon rendben vannak. A program maga nagyon egyáltalán nem könnyű. Szerencsére magában a játékban is elhelyeztek egy tippcsokrot, amely segít a részfeladványok megoldásában, és gyakorlatilag lépésről lépésre végigvezet a kalandon.

Mindenesetre a Frostrune nagyon addiktív, szép lassan azon veszi magát észre az ember, hogy nem is tudja abbahagyni. Hiába mondogatja magának, hogy a következő feladvány után már leteszi a telefont, valami húzza magával, ami miatt csak nekiugrik a következő etapnak is, ez pedig tényleg csak a legjobb játékok sajátja. Aki ügyes az egy pár óra alatt végigviheti mindenféle segítség nélkül, de pár nap alatt mindenképpen lehet vele végezni. Magyar nyelven sajnos nem kommunikál, de azért minimális idegennyelv-tudással (angol, német, orosz, francia, spanyol, olasz, arab, norvég) végigvihető simán. Egy szó, mint száz, a Frostrune-t bátran ajánljuk mindenkinek, és nem csak mi, mert a játék mindenütt kimagasló értékeléseket kapott. Elméletileg jön a folytatása is, csak annyit tudunk mondani, hogy nagyon-nagyon várjuk.

Értékelés: Frostrune

Játékmenet: 10/10
Kezelhetőség: 10/10
Történet: 10/10
Grafika: 9/10
Szavatosság: 8/10
Összesen: 9

Aki esetleg kedvet kapott hozzá ezek után innen töltheti le Androidra, iOS-re vagy PC-re.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!