Már lézersugarak is lőhetőek a szemekből

lézer kontaktlencse
A kutatók tehénszemen tesztelték a kontaktlencsét
Vágólapra másolva!
Új típusú kontaktlencsét készítettek Skócia legrégebbi egyetemén.
Vágólapra másolva!

Valószínűleg sokakban felmerült már, hogy nagyon menő lenne, ha lézersugarakat tudnának lőni a szemeikből. A skót St. Andrews-i Egyetem kutatói most feltaláltak egy ilyen kontaktlencsét, bár az eszköz sajnos nem látványos nyalábokban szórja lézersugarakat, részben a rendelkezésre álló minimális energia, részben pedig a viselő megvakításának elkerülése miatt.

A kutatók tehénszemen tesztelték a kontaktlencsét Forrás: St. Andrews-i Egyetem

A kontaktlencsére erősített lézereket szerves félvezető anyagokból készítették a kutatók, flexibilisek és robusztusak. Saját tápellátást nem igényelnek, a környezeti fény hatására fluoreszkálnak.

A kutatók szerint a találmányuk például biometrikus azonosításra lehet használható, bár érzésünk szerint ténylegesen egyetlen cég vagy kormányügynökség sem fogja ilyen célra bevetni. Általánosságban véve szükségtelennek tűnik, a munkatársak a hátuk közepére sem kívánnák a lencse kiszedésével és berakásával járó napi macerát, ráadásul a viselése problémát jelentene a látási problémák miatt amúgy is kontaktlencsét hordóknak.

Sokkal egyszerűbb ujjlenyomat-olvasót, retinaolvasót vagy vénaolvasót használni a kiemelt biztonságú környezetekben.

Ettől függetlenül lehetnek érdekes és praktikus felhasználási területei az eszköznek, például a kutatók képesek voltak bankjegyekbe is beültetni a kis lézereiket, így többek közt komoly fegyver lehet a hamisítás elleni harcban.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!