Riválist állít a Pentiumnak az AMD

AMD főhadiszállás
Vágólapra másolva!
Új Athlon processzor jön a szűk büdzséből PC-t építőknek.
Vágólapra másolva!

Hiába nem szereti ezt az Intel és az AMD, de a kevés profittal kecsegtető, 100 dollár alatti processzorok rendkívül fontosak a piaci pozíciójuk megtartása és erősítése érdekében. A tavalyi év elején az Intel végre összeszedte magát a szegmensben: a Pentiumjai ugyan maradtak kétmagosak, de a Kaby Lake termékcsaládtól kezdve megkapták a Hyper-Threading támogatását, így teljesítményre Core i3-asokká váltak.

Forrás: Wikipedia

Ez nagyon kellemetlen helyzetbe hozta a 15-20 ezer forintos processzorok piacán az AMD-t, ugyanis hirtelen teljesen elolvadt az ott lévő termékeinek teljesítménybeli előnye. Eddig nem tudott mit kezdeni a helyzettel a cég, hiszen a kérdéses árszegmensben még nem vezette be az új Zen architektúráját: a jelenlegi A-szériás és az Athlon termékei ugyan AM4 foglalatot és DDR4 memóriát használnak, de még az előző generációs,

rendkívül elavult technológiájára épülnek.

Az AMD szerencséjére az Intel nem ütötte ki a budget gamer számítógépet építeni kívánók számára kritikus fontosságú árszegmensben: játékokban a négymagos Athlon X4 950 képes volt nagyon hasonló teljesítményt nyújtani, mint a kétmagos és hyper-threadinges Pentium G4560.

Mindebből elméletileg az következne, hogy a technikai hátránya ellenére az AMD tulajdonképpen nem került túl rossz pozícióba a kérdéses árszegmensben.

Ez nem igaz, ugyanis az Intel márkája sokkal erősebb. Az AMD-nek muszáj egyértelműen lepipálnia teljesítményben a konkurens termékeket, ha el kívánja csábítani az Intel vásárlása felé hajlókat.

Ha minden igaz, akkor a június 5–9. között megrendezésre kerülő Computex 2018 kiállításon végre hivatalosan is bemutatkozhat az AMD első Zen architektúrára épülő, új fejlesztésű Pentium-riválisa. Az AM4 foglalatos alaplapokat készítő cégek már megkezdték a processzort támogató BIOS-frissítések elérhetővé tételét a termékeikhez.

Az új processzor neve AMD Athlon 200GE, és várhatóan olyan 60-70 dollár körüli árcédulát kap majd. A legfontosabb riválisának tekinthető Intel Pentium G5400-hoz hasonlóan két fizikai maggal és négy futtatói szállal rendelkezik, az alapórajelét 3,2 GHz-re állította a gyártó. Az integrált grafikus vezérlő sem maradt ki a termékből, de persze nem kell sokra számítani a 192 stream processzoros Radeon Vega 3-tól, még ha a Pentium beépített UHD Graphics 610 vezérlőjét valószínűleg képes is lesz móresre tanítani.

Az AMD Athlon 200GE-ből „PRO" változat is érkezik majd, azonban ez nem lesz önmagában megvásárolható a fogyasztói piacon. A kettő modell közt várhatóan csak a terméktámogatás tekintetében lesz gyakorlati különbség.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!