Nagy durranás lehet a Lenovo Z5

lenovo z5 android okostelefon
Lenovo Z5 koncepciórajz
Vágólapra másolva!
Akár 45 napos készenléti időt is kínálhat a csúcsmobil.
Vágólapra másolva!

Napokon belül bemutatja a legújabb csúcsmobilját a Lenovo, egészen pontosan június 5-én debütál majd egy kínai sajtóeseményen. Ennek örömére a gyártó megkezdte az előzetes hírverés csapását, állítása szerint a készülék 18 szabadalmaztatott technológiának köszönhetően négyféle téren is áttörést hoz majd az okostelefonok piacán.

Lenovo Z5 koncepciórajz Forrás: Lenovo

Persze a konkrétumokat egyelőre inkább megtartotta magának a gyártó, a telefon bejelentése során derülnek majd ki a részletek. Addig is kaptunk két információmorzsát: egyrészt a Lenovo Z5 előlapjának olyan 95 százalékát fedheti érintőkijelző, másrészt pedig 45 napos készenléti időt kínálhat. Sajnos az utóbbi metrika nem jelent túl sokat, ráadásul nehézzé vált kontextusba helyezni (a gyártók csendben befejezték az ilyen becslések kiadását), azonban ha igaz, akkor normál használat esetén is kiemelkedő akkus üzemidőre lehet számítani.

Végül érdekes, hogy valamiféle 4 terabájt tárolókapacitást is rebesgetnek a telefonnal kapcsolatban. Ezalatt garantáltan nem a beépített háttértárat kell érteni, feltehetően valamiféle felhőtárhelyet kapnak majd a Lenovo Z5-öt vásárlók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!