Mégsem kap OLED-kijelzőt az összes új iPhone?

apple iphone x brooke amelia peterson
Vágólapra másolva!
Piaci elemzők két okból is valószínűtlennek tartják a pletykát.
Vágólapra másolva!

Most már hónapok óta keringenek a pletykák, miszerint az idén ősszel bemutatkozó három új iPhone okostelefon mindegyike OLED-érintőkijelzőt kaphat. Az Apple már nagyon régóta minden telefonjában IPS panelt használt, az iPhone X az első és egyetlen olyan okostelefonja, amelybe OLED került. Az IPS és az OLED közti fő különbség, hogy az utóbbiban nincs háttérvilágítás, helyette a kijelző képpontjai saját maguk bocsájtják ki a fényt.

Forrás: Brooke Amelia Peterson / Youtube

A Bloomberg most végigkilincselt jó néhány köztiszteletnek örvendő piaci elemzőt, hogy mit gondolnak a pletykáról. Mint kiderült, az elemzők szerint rendkívül valószínűtlen, hogy az összes új iPhone megkapja az OLED-et,

valószínűleg csak az iPhone X utódja fogja ezt a panelt használni.

Az elemzők egyetértenek abban, hogy két gond van a pletykával: egyrészt a gyártók messze nem lennének képesek az Apple számára szükséges mennyiségű OLED-panelt előállítani, másrészt pedig az OLED jóval drágább az IPS-nél. Az utóbbi miatt az iPhone 8 és az iPhone 8 Plus utódjai esetében az Apple-nek vagy le kellene mondania némi profitról, vagy árat kellene emelnie, mindkettőt valószínűtlennek gondolják a megkérdezettek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!