Megfizethető mobilon dolgozhat a Google

google pixel 2 xl android okostelefon
Google Pixel 2 és Pixel 2 XL
Vágólapra másolva!
Talán csak Indiában lesz kapható a középkategóriás Pixel.
Vágólapra másolva!

A Google saját márkanév alatt piacra dobott Nexus és Pixel mobiljai mindig is felső kategóriásak voltak, alapvetően két célt szolgálnak: egyrészt megkönnyítik az Android fejlesztését és tesztelését, másrészt pedig amolyan posztergyerekekként is használja ezeket a vállalat.

Google Pixel 2 és Pixel 2 XL Forrás: Google

Ha minden igaz, akkor a belátható jövőben némileg változhat a helyzet: a hírek szerint nemrég megkezdődött a munka az első középkategóriás Google Pixel mobilon, azonban elképzelhető, hogy csak az indiai piacon kerül majd piacra a készülék. Viszont nem kizárt, hogy lesznek belőle más piacokra szánt változatok, sok a megerősítetlen pletyka a témában.

Egyelőre csak annyit lehet tudni az eszközről, hogy Qualcomm Snapdragon 710 lapkakészlet dolgozik benne (ez a Snapdragon 660 utódja), és valamikor 2019 első felében szeretné elérhetővé tenni a Google.

A tervezését minden bizonnyal házon belül végzi, a HTC-től megvásárolt okostelefonos részleg állhat a projekt mögött, ez lehet a divízió első saját mobilja a Google leánycégeként. Az ősszel piacra kerülő Pixel 3 készülékekhez állítólag nem sokat tettek még hozzá a volt HTC-sek, hiszen a telefonok fejlesztésének előrehaladott szakaszában csatlakoztak a Google-höz.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!