Kegyetlenül olcsó a kisujjméretű telefon

cuki gif
Vágólapra másolva!
Világosan megfigyelhető trend, hogy egyre okosabbak és nagyobbak lesznek a telefonok, és ma már ott tartunk, hogy egy csomó tepsikészülék egy tenyérben el sem fér. Az ilyen modelleknek a kétségkívül meglévő előnyei mellett pedig pont a méretükből fakadóan megvannak a hátrányai is.
Vágólapra másolva!

Előfordulhat számos olyan szituáció, amikor az embernek nincs szüksége netre, appokra, gigakijelzőre, okos funkciók hadára, csak szimplán egy olyan masinára, amivel lehet telefonálni, SMS-ezni, és ilyenkor nyilván az is fontos, hogy a termék minél kevesebb helyet foglaljon.

Mondjuk, ennyire keveset! Forrás: Origo

Ezt ismerték fel jó érzékkel a Zini Mobiles háza táján, amikor belevágtak a Világ Legkisebb Telefonjának kifejlesztésébe. Így született meg a Zanco tiny t1, ami csupán 4,6 centiméter hosszú, azaz rövidebb, mint egy ember kisujja, a súlya pedig csak 13 gramm. Ez pedig azt jelenti, hogy simán elfér még a legszűkebb nadrág zsebében is, sőt akár még nyakba is akasztható, ha nincs más megoldás. Akkor is magával viheti az ember, és ezáltal elérhetővé válik, illetve ő is tud keresni másokat, ha a nagy mobilnak egyszerűen nincs hely.

zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó
zanco, mini, mobil, telefon, olcsó

A mini monokróm OLED kijelző mellett szorítottak rajta helyet 17 gombnak is, illetve természetesen hangszórónak és mikrofonnak is. Így gyakorlatilag egy teljes értékű telefonként használható, hiszen rendelkezik telefonkönyvvel, lehet rajta SMS-t írni és fogadni is.

200 mAh akkumulátora kétnapos készenléti időt biztosít, és 180 percnyi telefonálásra elegendő energia eltárolására képes.

Mindent összevetve a Zanco tiny t1 egy tökéletes úgynevezett második telefon lehet, amelyet 35 dolláros áron lehetett megvásárolni egy sikeres Kickstarter-kampány keretein belül.

Azaz kevesebbe kerül, mint tízezer forint, tehát egy abszolút megfizethető modellről van szó, ami tényleg baromi hasznos lehet.

Sokan féltek attól, hogy a nagy szavakból nem lesz semmi, mint annyi más közösségi finanszírozású kampány esetében, de a cég tartotta a szavát, és a közelmúltban elkezdte leszállítani az első megrendelt darabokat, tehát már biztosnak látszik, hogy a Zanco tiny t1 egy létező és boltokban is megvásárolható termék lesz, úgyhogy a világ meghódításának már nincs semmi akadálya!
Több információ a termékről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!