Átírhatóak lesznek az iOS appok macOS-re

apple safari macos ios iphone ipad macbook pro
Apple Safari
Vágólapra másolva!
Kifejezetten egyszerű dolguk lehet majd a fejlesztőknek.
Vágólapra másolva!

Funkcionalitás és működés tekintetében folyamatosan zárul össze az iOS és a macOS közti szakadék, a jövőben pedig még inkább átjárhatóvá válnak a rendszerek. Az Apple nemrég bejelentette, hogy nagyon meg szeretné könnyíteni azon fejlesztők dolgát, akik az iOS-re írt appjaikat eljuttatnák a Mac számítógépekre is.

Apple Safari Forrás: Apple

Ennek érdekében a cég új keretrendszerek fejlesztésébe fogott, amelyek használatával az iOS appok számottevőnek mondható programozási munka nélkül is futtathatóvá tehetőek a macOS-en.

Nem emulációról van szó, az átportolt programok natívan futnak majd a számítógépeken.

Ugyan az ősszel elkészülő macOS 11.4 Mojave rendszerben debütáló News, Stocks, Voice Memos és Home appok már ezekkel a keretrendszerekkel jutottak el az iOS-ről a Mac gépekre, azonban az Apple szerint bőven van még munka a fejlesztői eszközökkel, így várhatóan csak valamikor 2019-ben érkezhet meg az első stabil kiadásuk; onnantól kezdve lehet majd érdemben számítani az iOS-ről portolt appok Mac változatainak tömeges megjelenésére.

A fejlesztéssel látszólag mindenki jól jár: a fejlesztők és az Apple több eladásra és in-app vásárlásra számíthatnak, a fogyasztók pedig a mobiljaikon és a számítógépeiken is használhatják majd ugyanazokat az appokat.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!