2+1 évig garantálja a frissítéseket a OnePlus

oneplus 5 okostelefon android
OnePlus 5
Vágólapra másolva!
A OnePlus két évig frissíti az okostelefonjain lévő rendszert, biztonsági frissítést három évig garantál.
Vágólapra másolva!

Miközben az Apple általában a 4-5 éves iPhone készülékeire is rendszeresen kiadja a legújabb mobil operációs rendszerét, addig az androidos mezőnyben nagy kiváltság a naprakész, friss rendszer. A Google saját okostelefonjai ilyen szempontból különlegesek, hiszen 2 évig minden rendszerfrissítést megkapnak, 3 éven át biztonsági csomagok is járnak ezekhez.

OnePlus 5 Forrás: OnePlus

Egyre több gyártó igyekszik felzárkózni, és most elkötelezte magát a komolyabb frissítések mellett a OnePlus is. A kínai gyártó azt ígéri, hogy legalább 2 éven át kínál majd rendszerfrissítéseket az okostelefonjaihoz, további egy évig pedig biztonsági frissítéseket is ad.

A múltban a OnePlus nem minden készülékét frissítette úgy, ahogy a rajongók elvárták, így az idő dönti el, hogy ezúttal mennyit ér az ígéret. A OnePlus 6 mellett mindenesetre a OnePlus 5/5T és 3/3T modellekre is vonatkozik a frissítési garancia. A havi biztonsági frissítések mellett mindenesetre nem kötelezte el magát a OnePlus.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!