Magyarország a világ élvonalában lesz az 5G-ben

2018.07.25. 15:31

Vittorio Colao, a Vodafone Csoport leköszönő vezérigazgatója távozása előtt látogatott Magyarországra, ahol személyesen köszönt el Orbán Viktor miniszterelnöktől, valamint a vállalat helyi alkalmazottaitól, ezt követően pedig az Origo is tudott röviden beszélni vele.

A Vodafone életében jelenleg a legfontosabb dolog a Liberty Global, vagy ahogy itthon mindenki ismeri, a UPC felvásárlása. Az akvizíciót a magyar versenyhatóságnak (GVH) nem kell jóváhagynia, azt az Európai Bizottság vizsgálja, és valamikor 2019 közepéig várhatóan meg is születik a döntés róla. A vállalat mindenesetre nagyon bizakodik a pozitív végkimenetelben, hiszen a két cég között nincsen érdemi átfedés: a Vodafone a mobilos bizniszben utazik, a UPC pedig leginkább a fix, kábeles szolgáltatásokban. Éppen ezért Colao szerint nem lehetnek objektív versenyjogi okai az összefonódás megakadályozásának.

Az viszont biztos, hogy a Vodafone és a UPC jól kiegészítik majd egymást, és a felvásárlással a Vodafone képes lesz széles körű konvergens szolgáltatásokat nyújtani (vagyis mobilos, tévés, internetes és telefonos elemeket is tartalmazó csomagokat). Ezzel együtt persze az sem hátrány, hogy a közelgő 5G-hez is alapvető fontosságú a minél nagyobb sebességű és minél jobb lefedettségű optikai kábeles hálózat.

Forrás: ALL RIGHTS RESERVED TO PIXELTASTER/Pixeltaster

A felvásárlással egyébként a Vodafone nemcsak Európa vezető új generációs hálózati szolgáltatója lesz, de Közép-Kelet-Európában az összes háztartás 39%-át, mintegy 6,4 millió háztartást tud majd lefedni. Magyarországon a vállalat részesedése 25%-ra növekszik majd a mobilos, 24%-ra a vezetékes széles sávú, és 19%-ra a fizetős tévés piacon.

Ezzel persze jelentősen erősödik a verseny, hiszen jelenleg csak a Magyar Telekom tud komplex, konvergens szolgáltatásokat nyújtani. A vezérigazgató szerint egyébként a szolgáltatók közötti piaci verseny alapvetően jelenleg egészséges Magyarországon, azonban úgy véli, hogy egy 10 milliós lakosságú országban a négy szolgáltató már nem feltétlenül lenne előnyös (utalva ezzel arra, hogy a Digi beléphet a mobilos piacra).

Colao egyértelművé tette, hogy a következő években sem az államnak, sem más piaci szereplőnek nem tervezik értékesíteni a Vodafone magyarországi érdekeltségét, elmondása szerint hosszú távra terveznek itt.

Közel már a hazai 5G

Magyarország szempontjából nemcsak a Vodafone és a UPC összefonódása, de az 5G közelgő bevezetése is kulcskérdés. A vállalat jelenleg 2020-ra datálja az 5G-s hálózat ténylegesen várható rajtját, amivel kapcsolatban úgy általánosan is jól állunk. Egyrészt a hazai mobilhálózatok kiváló minőségűek, és az 5G bevezetéséig is folyamatosak a fejlesztések, aminek keretein belül tavaly először Budapesten, majd a Balatonon elindította a Vodafone a 4G+-t, ami egyfajta köztes lépcsőnek tekinthető.

Az 5G-vel kapcsolatban azonban az a kormányzati szándék, hogy Magyarország a világon az elsők között járjon a bevezetésével. Colao szerint erre minden esély megvan: tapasztalatai szerint Orbán Viktor miniszterelnök pontosan tisztában van az ország digitalizálásának fontosságával, nem véletlenül kap komoly kormányzati prioritást a zalaegerszegi, önvezető autók tesztelésére épülő 5G-s tesztpálya. A Vodafone egyébként az 5G Koalíció tagjaként a kezdetektől részt vesz a tesztfolyamat előkészítésében.

Forrás: ALL RIGHTS RESERVED TO PIXELTASTER/Pixeltaster

Ezzel együtt a vállalat azt tervezi, hogy a meglévő 2G-s hálózatát legalább 2025-ig, a 3G-s hálózatot pedig 2020-ig fenntartják.

Végül pedig szóba került a sport is, azon belül is a futball. A Vodafone leköszönő vezérigazgatója elmondta, hogy a focit jelenleg Törökországban és Egyiptomban támogatják, és itthon jelenleg nincsenek ilyen terveik, számukra Magyarországon továbbra is a vízilabda marad az első. Tovább erősítenek viszont az e-sportokban, ahol a legnagyobb szervezettel, az ESL-lel együttműködve igyekeznek olyan célokért is küzdeni, mint a nők részvételének növelése.