Ezekben a színekben jöhetnek az idei iPhone-ok

Vágólapra másolva!
Az iPhone X-tokok árulkodnak az új okostelefonok színeiről.
Vágólapra másolva!

Az iPhone X jelenleg csak a klasszikus fehér és fekete verziókban érhető el (ezüst és asztroszürke néven), azonban a pletykák szerint az idei, 2018-as iPhone készülékek új színekkel fűszereznék a kínálatot.

Mivel a TrueDepth kamera gyártási problémáit mostanra kiküszöbölték, ezért az Apple új színekben is gondolkozik. A legutóbbi pletykák alapján piros színre nem számíthatunk, ugyanakkor a kínálat a jelenlegi iPhone X-tokokra üt majd.

Forrás: Wccftech

A japán Macotakara iparági forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a 2018-as iPhone készülékek fehér, fekete, sárga, narancssárga, kék, vakondszínű (taupe) és aranyváltozatokban jönnek.

Korábban piros és rózsaszít változatot is emlegettek egyes elemzők.

Szerencsére már nem kell sokat várni az új modellekre, azok megjelenése után pedig talán a Product (RED) verzió is érkezik.