Hétfőtől teszteli a gaming jövőjét az EA

anthem ea bioware
Anthem
Vágólapra másolva!
Emellett pedig befejezte a játékok ingyenes osztogatását.
Vágólapra másolva!

A nagy játékkiadók egyetértenek abban, hogy a következő évtized végére teljesen új üzleti alapokra kerülhet az egész játékipar: eltűnhetnek a játékkonzolok és a gamer számítógépek, helyettük a felhőben futnak majd a játékok, ráadásul a gamerek vásárlás helyett havidíjért cserébe férhetnek majd hozzájuk.

Anthem Forrás: EA / Bioware

Az elképzelés egyelőre üzleti és technikai szempontból is gyerekcipőben jár, nem népszerűek az ilyen rendszerben már jelenleg is elérhető streamelő szolgáltatások. Ettől függetlenül a nemrég maga is játékstreamelő technológiát vásárolt EA napokon belül megkezdi majd a vásárlók hozzászoktatását a koncepcióhoz, július 30-án elérhetővé teszi a nemrég bejelentett Origin Access Premier szolgáltatását.

A csak windowsos számítógépeken elérhető újdonság lényege, hogy az előfizetők havidíjért cserébe már 5 nappal a normál megjelenés előtt teljes hozzáférést kapnak majd az EA legújabb játékaihoz, beleértve a FIFA-hoz hasonló sportjátékokat, továbbá az Anthem-szerű big budget címeket.

Az előfizetési díj havi 15 vagy évi 90 euró lesz, ilyen sorrendben körülbelül 5 ezer és 29 ezer forintokról van szó.

Az egyben kifizetett éves díj körülbelül két vadiúj, nagy költségvetésű játék árának felel meg, így a vásárlói szokásoktól függően akár remek üzlet is lehet a fogyasztóknak. Persze az előfizetőknek maguknak kell gondoskodniuk a játékok futtatására alkalmas számítógépről,

az Origin Access Premier nem streamelőszolgáltatás.

További extra, hogy az Origin Access Premier árában benne van a külön is elérhető Origin Access Basic előfizetés. A már jó ideje igénybe vehető megoldással a játékosok havi 4 vagy évi 20 euróért (1300 és 6500 forintért) cserébe szabadon játszhatnak 120+ régebbi játékkal.

Kapcsolódó érdekesség, hogy az EA a héten nagy csendben megszüntette az évek óta futó On The House programját, azaz mostantól biztosan nem fog rendszeresen ingyen játékokat osztogatni a kiadó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!