„Fejbe lőttem mindenkit, de nem éreztem semmit”

Adderall, játék, játékos, dopping, esport, gamer
Rendkívüli módon javíthatja a teljesítményt, középszerű játékosokból szupersztárt faraghat. De komoly árat kell fizetni érte.
Vágólapra másolva!
Teljesen felesleges arról vitatkozni, hogy a számítógépes (konzolos, telefonos stb.) játékok károsak-e. Ezek a programok ma már kitörölhetetlenül ott vannak a felnőttek, kamaszok és gyerekek életében, és hasonló szerepet töltenek be, mint a hagyományos játékszerek vagy a sportágak. És mint azokban, itt is sokszor, sokan nem tudnak belenyugodni a vereségbe, és kerülőutakon, a szabályokat félig-meddig megkerülve szeretnének sikereket elérni.
Vágólapra másolva!

A csalásra alkalmas, úgynevezett cheat szoftverek mellett a különféle stimulánsok is évtizedek óta jelen vannak videójátékosok életében.

Sokan esküsznek a kólára, a kávéra, és nem véletlenül szponzorálják a nagy energiaital-gyártók a nagy e-sport-versenyeket vagy csapatokat.

Ezen legális cikkek mellett vannak komolyabb és keményebb szerek, amelyek javítják vagy javíthatják a teljesítményt. Tehát egyfajta videójátékos doppingszerként funkcionálnak, úgy, mint például az anabolikus szteroidok a súlyemelőknél, vagy az EPO a kerékpárosoknál. Köztük is a leginkább elterjedt, a legnépszerűbb a viszonylag könnyen beszerezhető Adderall nevű gyógyszer.

Ez bizony amfetamin

Az Adderall tartalmaz különféle amfetaminszármazékokat (az amfetamin többek között a speed hatóanyaga, de keverik az ecstasy tablettákba is), és eredetileg a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarban (ADHD) szenvedők kezelésére használták, illetve alkalmazzák a rohamszerűen jelentkező, kóros álmosság, a narkolepszia kezelésére is. És most jön a lényeg, hiszen segíti a mentális működést, a fókuszálást, javítja a koncentrációt, a reflexeket, valamint csökkenti az izgalmi állapotot és a fáradtságérzetet.

Íme az Adderall, a legnépszerűbb játékosdopping Forrás: Origo

Azaz csupa olyan dolgot eredményez, ami számítógépes, telefonos vagy konzolos játékok univerzumában aranyat érhet. Itt persze nem az Én Pici Pónim PlayStation változatára, vagy a facebookos farm- meg babaházépítő programokra kell gondolni, bár azokban is lehet ilyen-olyan úton hamar komoly eredményeket elérni, de az más kávéház. Hanem olyan szoftverekről beszélünk, ahol adott esetben több, élő ember összehangolt mozgására, stratégia kidolgozására, a gyorsan változó szituációk villámgyors analizálására, jó döntések meghozatalára, ultraprecíz egérmozgatásra, vagy kontrollerhasználatra van szükség egy időben, akár hosszú órákon keresztül folyamatosan! És az Adderall, illetve a hozzá hasonló készítmények pontosan ezen faktorokban elért teljesítményeket javíthatják fel radikálisan. Olyan, mintha egy focistának olyan készítményt adnának, amitől erősebben, pontosabban rúg, gyorsabban fut, jobban passzol, és bónuszként még el sem fárad.

Tényleg ilyen hatása van?

És tényleg, az Adderall pontosan ilyen hatást gyakorol 6-10 órán keresztül, legalábbis a játékosok elmondása és a nyilvános internetes fórumbejegyzések szerint.

Volt, aki azt írta, hogy egyik pillanatról a másikra Superman lett belőle, és sohasem látott pontossággal szedte le az ellenfeleit, olyan statisztikát produkálva, amit korábban megközelíteni sem tudott.

Más arról számolt be, hogy félistennek érezte magát játék közben, hiszen egyszerűen TUDTA, hogy mi fog történni, hogy mit kell tennie, és hogyan győzhet. Volt, aki azt jegyezte fel, hogy bevett egy közepes adag „addy”-t, és a teljesítménye hirtelen annyit javult, hogy az adott játék (Call of Duty) felügyelői, az úgynevezett adminok, ki is tiltották, mert azt hitték, hogy valamilyen csaló programot használ.

Mindenkinek kell

A videójátékok, e-sportok sajátossága, hogy iszonyú hamar lehet bennük igen komoly eredményeket elérni, úgy, hogy papíron nem kellenek hozzá speciális adottságok. Nem az van, mint a kosárlabdában vagy a fociban, azaz hogy a test fizikai paraméterei alapvetően meghatározzák azt, hogy egyáltalán ki lehet sikeres.

Bárkiből, akár a szomszédék pufók fiából vagy alacsony lányából is válhat mondjuk a DOTA (az egyik legnépszerűbb játék jelenleg) új sztárja akár egy vagy két év alatt.

Persze ehhez normális esetben rettenet sokat kell gyakorolni, napi 10-12 órát ülni a gép előtt, de ha valaki ügyes, különösen tehetséges, akkor papíron az esélye meg van arra, hogy hamar bajnok legyen. Ráadásul ehhez ki sem kell mozdulni a szobából, nincs szükség senkire, mondjuk anyura, apura, aki elvisz edzésre, vagy aki minimális szinten belelát abba, hogy mi is történik a képernyő előtt görnyedő játékossal. Sőt, igazából még konkrét versenyhelyzetre, emberi ellenfelekre sincs szükség, a kihívás akkor is megvan, ha valaki a gép ellen játszik, és akkor is úgy érezheti, hogy jól jöhet egy kis extra segítség.

Rendkívüli módon javíthatja a teljesítményt, középszerű játékosokból szupersztárt faraghat. De komoly árat kell fizetni érte Forrás: Origo

Tehát az ilyen szerek potenciális célcsoportja hatalmas, hiszen gyorsan elérhető eredményekkel kecsegtetnek. A siker, pláne a nagyközönség előtt elért siker pedig magában vonzó drog, nem is szükséges már emellé, hogy valaki élvezze magát a játékot. Az Adderall hatására egyik napról a másikra lehet az iskola lenézett srácából egy menő arc, aki egyébként délutánonként móresre tanítja az egész világot. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy ma már az e-sportban komoly pénzdíjak vannak, tehát akár kisebb vagyonkát is összegyűjthet az, aki bevállalja a doppingot.

Kérjük, lapozzon! A szer árnyoldalairól a következő oldalon olvashat!