Újra fellendült a kínai mobilpiac

Vágólapra másolva!
A második negyedévben 2,2 százalékkal több okostelefont szállítottak le Kínában.
Vágólapra másolva!

A legutóbbi jelentések szerint erős második negyedévet zárt a kínai mobilpiac. Éves szinten 2,2 százalékkal több okostelefont szállítottak le, az előző időszakhoz mérten pedig 10 százalékkal többet adtak el. Összesen 94,2 milliót a három hónap alatt.

Az első negyedévben az okostelefon-eladások 2,9 százalékkal csökkentek, és 2013 óta először esett a darabszám 100 millió alá.

Forrás: South China Morning Post

A mostani siker a kínai gyártóknak köszönhető: erős kereslet mutatkozik a Huawei, a Xiaomi, az Oppo és a Vivo termékei iránt. Mind a négy márka több mint 10 százalékot tudott javítani az első negyedévhez mérten. Ugyanilyen összehasonlításban az iPhone X, iPhone 8 Plus és iPhone 8 Plus készülékekből kevesebb talált gazdára.

A kínaiak állítólag az új Apple modellekre várnak.

Az Apple a jelentés szerint a második félévben az öt legsikeresebb gyártó közé kerülhet, mindezt pedig a szeptemberben bemutatkozó három új iPhone-jának köszönhetné. Nagy siker elé néz a Huawei, az Oppo és a Vivo is a kínai piacon.