Átugorhatóvá válhatnak a Spotify Free hirdetései

spotify, zene, tini, tinédzser, okostelefon, streaming
Egy német felmérés szerint a kiskorúak negyede naponta több órát is okostelefonozik.
Vágólapra másolva!
Ausztráliában már teszteli az újdonságot a zenestreamelő.
Vágólapra másolva!

Kiemelkedő fontosságú a Spotify számára az ingyenes fiókkal rendelkező zenehallgatók minél jobb kiszolgálása, a cég szerint ugyanis a havidíjas Premium változatára előfizetett ügyfelek többsége jó darabig ingyenes felhasználó volt. Persze túlságosan azért nem tehet a kedvükre a cég, hiszen okokat kell adnia arra, hogy kinyissák a pénztárcájukat a Premium tagságért.

Forrás: Spotify

A vállalat most elsőként Ausztráliában megkezdte az Active Media névre hallgató rendszerének a tesztelését, amelynek az a lényege, hogy a felhasználók szabadon átugorhatják az őket nem érdeklő hirdetéseket. Az átugrott reklámokért nem kell fizetniük a hirdetőknek.

Elsőre kissé furcsának tűnhet az elképzelés, hiszen így reklámbevételtől esik el a vállalat, ezáltal pedig csökkenhet a zenészeknek kifizetett jogdíj is. A Spotify szerint azonban nem kontraproduktív a rendszer, hiszen az átugrott és meghallgatott hirdetések alapján

személyre szabottabb, nagyobb eséllyel releváns reklámokat kaphatnak az ingyenes felhasználók.

A reklámok mennyisége helyett a minőségükre kerülne a hangsúly: az erősen célzott hirdetések ideális esetben jobb megtérülési mutatóval rendelkeznek, így lejátszásonként nagyobb összeget is el lehet kérni értük a hirdetőktől.

Mindezt úgy, hogy a hirdetőknek összességében nem kell feltétlenül több pénzt elkölteniük a Spotifynál.

Az ötlet nem újdonság, például a YouTube már régóta lehetővé teszi a legtöbb videós hirdetés átugrását.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!