Totális csőd az első Android Go rendszerű Galaxy

samsung galaxy j2 core
Samsung Galaxy J2 Core
Vágólapra másolva!
Házon belül is versenyképtelen az okostelefon árcédulája.
Vágólapra másolva!

Hetek óta biztosra vehető volt, hogy a Samsung hamarosan be fogja jelenteni az első Android Oreo Go Edition rendszert futtató, abszolút belépőkategóriás okostelefonját. Pénteken végre megtörtént a nagy leleplezés, és bizony a készülék tudását és árát elnézve jogos a kérdés, hogy mi értelme volt egyáltalán elkészíteni a telefont. A Galaxy J2 Core nem csak kártyafüggetlenül, de még a mobilszolgáltatók nulla forintos ajánlataiban is eladhatatlannak bizonyulhat.

Samsung Galaxy J2 Core Forrás: Samsung

A készülék kinézetre és hardveresen egyaránt a 2015-ös belépőkategória legalját hozza: 5 hüvelykes és 960×540 pixeles érintőkijelző, 5 / 8 megapixeles kamerák, 1 GB memória, 8 GB bővíthető háttértár, négymagos processzorú Samsung Exynos 7570 lapkakészlet, 2600 mAh-es akku, Android 8.1 Oreo Go Edition.

Mindez hagyján volna egy megfelelő árcédula mellett, de még ezt sem sikerült eltalálnia a cégnek: Indiában 7690 rúpiát kér a készülékért, ami nettó 31 ezer forintnak felel meg.

Amennyiben hazánkban is piacra kerülne a telefon, akkor 40 ezer forint körüli bruttót kellene kérni érte, ezzel pedig messze a legrosszabb vétel volna az árkategóriájában. Körülbelül egy árban volna a több szempontból is számottevően jobb Galaxy J3 2017-tel,

pedig az sem a versenyképes árazásáról híres.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!