Őrülten merész okostelefonnal készül a Nubia

Vágólapra másolva!
A Nubia–α koncepció egy olyan okostelefon, amit csuklón lehet viselni.
Vágólapra másolva!

A ZTE tulajdonában lévő Nubia egy nagyon érdekes koncepciót vitt magával a 2018-as IFA kiállításra. A Nubia–α alapvetően egy okostelefon, ami csuklón viselhető.

Forrás: Nubia

A hajlékony kijelzővel rendelkező eszköz jóval többet kínál, mint egy hagyományos okosóra, de persze el is tér azoktól. Maga a képernyő valószínűleg a Samsungtól vagy az LG-től származik, és a készülékkel kapcsolatban meglehetősen bizakodó a Nubia, amely a tervei szerint még az idén piacra dobná azt.

Az újdonságról nem hiányzik a kamera sem, és a módosított Anroidot futtató környezet mindent a felhasználó elé tesz, amit egy hagyományos okostelefontól csak megkapna.

Konkrét részletek egyelőre nincsenek, a készüléket még az IFA-n is csak üveg mögött lehetett megcsodálni.