Miközben a legtöbben talán mostanában kezdenek el azon gondolkozni, hogy a következő tévéjük majd 4K-s és HDR-es legyen, a legnagyobb gyártók az IFA 2018 kiállításon már teljes erővel nyomják a következő generációt, a 8K-t. A készülékek hatalmasak, a képminőségük elképesztő, csak hát jelenleg gyakorlatilag nincs tartalom, amivel ezt ki lehetne használni, és az árazás tekintetében se számítsunk sok kegyelemre.

Oké, de mi az a 8K, és miért lesz jó nekünk?

A helyzet itt nagyon egyszerű: a 8K egyszerűen nagyobb felbontást jelent, mint a 4K, mégpedig kétszer akkorát vízszintesen és kétszer akkorát függőlegesen. A végeredmény tehát összességében tizenhatszor annyi pixelszámot eredményez, mint amit a ma leginkább elterjedt Full HD tévék esetében tapasztalhatunk, és négyszer annyit, mint a 4K-nál. Ez tehát marhára sok pixel, aminek a gyakorlati haszna valójában már-már kétséges, hiszen a legtöbbünk a Full HD-s tévéjével is teljesen elégedett, és még csak legfeljebb tervezi a váltást a 4K-ra.

A nagyobb felbontásnak leginkább akkor jön ki az előnye, ha rendkívül nagy méretű tévét szeretnénk vásárolni, és van arra lehetőség, hogy ezt megfelelően közelről nézzük. Ha ez nem valósul meg, vagyis az optimálisnál távolabbról nézzük a tévét, akkor a különbségek fokozatosan eltűnnek: könnyű belátni, ha egy bizonyos távolságnál messzebbre ülünk, akkor egész egyszerűen még alacsonyabb felbontásnál sem fogjuk látni a különálló pixeleket, így tehát fölösleges nagyobb felbontású tévébe fektetnünk.

A Samsung vadonatúj, QLED-paneles 8K-s tévéjeForrás: Samsung

Viszont ha igazán hatalmas tévét szeretnénk venni, akkor a már bejáratott üléstávolságunk mellett bizony lehet értelme a nagyobb felbontásnak. Éppen ezért a gyártók jelenleg nem is készítenek kisebb méretben 8K-s tévéket, de még 4K-sokat sem nagyon. Csak hogy érzékeltessük a dolgot, hozunk két példát arra, hogy mekkora felbontásnál milyen közel kell ülnünk ahhoz, hogy minden extra részletet lássunk, és így teljes mértékben igazolhassuk magunknak, hogy megérte a marha drága televízió.

40 hüvelykes tévénél:

  • Full HD felbontásnál: 1,5 méter
  • 4K-s felbontásnál: 0,6 méter
  • 8K-s felbontásnál: 0,3 méter

Látható tehát, hogy egy ilyen méretű tévénél gyakorlatilag felesleges Full HD-nál nagyobbat venni, mert tulajdonképpen a hétköznapi felhasználás során, a hétköznapokban értelmezhető távolságon belül egyszerűen nem fogunk akkora különbséget tapasztalni, hogy igazán megérje a dolog. A helyzet azonban kicsit változik, ha egy méretkategóriával feljebb ugrunk.

50 hüvelykes tévénél:

  • Full HD felbontásnál: 2,1 méter
  • 4K-s felbontásnál: 0,9 méter
  • 8K-s felbontásnál: 0,6 méter

Látható, hogy itt már sokaknak megérheti elgondolkodni a 4K-s tévén, mert habár valószínűleg még így sem tudunk elég közel ülni ahhoz, hogy minden extra részletet lássunk a Full HD-hez képest, a különbség azonban vélhetően megéri majd. Mindenesetre ahhoz, hogy egy 8K-s tévé esetében eljussunk a hétköznapi körülmények között már nagyjából értelmezhető 1 méteres távolságig, egészen könnyfakasztó méretű, 90 hüvelykes képátlójú televízióra lenne szükségünk. Persze, ez akkor, ha minden egyes apró különbséget látni szeretnénk a 4K-hoz képest, azt természetesen nem állítjuk, hogy egyébként semmi különbség nem lenne a kettő között kicsit távolabbról nézve.

Talán van értelme, talán nincs, de már meg lehet venni

Mindenesetre az biztos, hogy az idei IFA kiállításon Berlinben a 8K került a főszerepbe, most már itthon is megvehető, ténylegesen elérhető tévékkel. De a probléma nem áll meg ott, hogy irgalmatlanul nagy tévét kell vásárolnunk ahhoz, hogy normális körülmények között lássuk a különbséget a 4K-hoz képest, a másik dolog a tartalom. Mert hiába van szuper, 8K-s tévénk, ha nem tudunk rajta ilyen felbontású tartalmakat nézni, akkor az egész tulajdonképpen ki van herélve.

Márpedig tartalmak tekintetében még a 4K-nál is csak mostanában jutottunk el odáig, hogy jelentős mennyiségű áll rendelkezésre, az is leginkább a Netflix streamelős rendszeréből (ami minőségben nem éppen kiemelkedő), vagy az Ultra HD felbontású Blu-ray lemezekből.

Az LG a világ első 8K-s OLED tévéjét mutatta beForrás: JK HWANG/Photo By Hjk

Nem véletlen tehát, hogy a gyártók leginkább a felskálázásra helyezik a hangsúlyt. A Samsung bemutatta a teljesen új, QLED technológiára építő 8K-s tévéjét, a Q900R termékcsaládot, egészen elképesztő, 4000 nites fényerővel, HDR-támogatással és mindennel, ami kell. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy a készülék beépített processzora mesterséges intelligenciás feldolgozással képes akár Full HD, akár 4K-s tartalmakat feltolni 8K-ra, mind HDMI, mind USB, mind mobiltelefonos bemenetről is. És nem meglepő módon, ezt is csak kifejezetten nagy méretben vásárolhatjuk majd meg: létezik belőle 65, 75 és 85 hüvelykes változat, melyik mindegyike már szeptemberben is elérhető lesz hazánkban. Az árról nincsenek hivatalos információink, de a madarak azt csiripelték, hogy alsó hangon másfél millió forinttal kell számolni a legkisebb példányért.

Az LG talán még erre is rákontrázott, habár azt egyelőre nem tudni, hogy az ő 8K-s tévéjüket mikor lehet majd megvenni, és milyen áron. Mindenesetre az teljesen biztos, hogy az LG mutatta be a világ első OLED-technológiára építő 8K-s monstrumát, ami egészen pontosan 88 hüvelykes képátlóval rendelkezik. Ezzel a mérettel tehát egyrészt közel kerül ahhoz, ami eleve ideálisabbnak tűnik ehhez a felbontáshoz, másrészt pedig tudja garantálni az OLED-panelből eredő olyan előnyöket, mint a gyakorlatilag végtelen kontrasztarány és a tökéletes fekete. Gyakorlati tapasztalataink alapján egészen elképesztő képet tud produkálni, de sajnos több részletet egyelőre nem tudhattunk meg.

A Sharp már a második generációs 8K-s tévénél tartForrás: Sharp

A Sharp már a második generációs 8K-s tévéjét mutatta be idén, miután tavaly lenyűgözték a közönséget az elsővel. Az Aquos 8K UHFD-sorozatból rögtön három változat is jön, 60-as, 70-es és 80-as képátlóval, panel tekintetében azonban maradtak a hagyományos LCD-nél. A vállalat azonban az új processzorra büszke leginkább, amivel 100 és 120 Hz-es képfrissítéssel előállított Full HD-s és 4K-s tartalmak is felskálázhatók 8K-ra. Azt sajnos nem tudni, hogy ez mikor érkezhet Európába, mint ahogy az árakkal sem vagyunk tisztában.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!