Közeledik a Huawei P30

Vágólapra másolva!
Maga Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője árulkodott erről.
Vágólapra másolva!

Hónapok óta hallunk a Samsung Galaxy S10-ről és az Apple új iPhone-jairól. Természetesen a Huawei sem szeretne kimaradni a rivaldafényből, ezért folyamatosan igyekszik felhívni magára a figyelmet.

Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezére például az IFA kiállításon adott egy interjút, amiben már a következő zászlóshajóról árulkodott.

Forrás: Mashable

Nem, nem a Mate 20 Próról van szó. Arról már sok szivárgás érkezett, ráadásul hivatalos, hogy október 16-án bemutatkozik a készülék. A másik zászlóshajóról van szó, ami 2019 elején jön.

A Huawei P30 2019 elején debütál majd. Richard Yu szerint a Mate 20 Pro még jobb lesz, mint a P20 Pro, de a P30 még a Mate 20 Prónál is jobb lesz. Természetesen abba is a 7 nm-es Kirin 980-as chip kerül. Azt nem tudni, hogy a Huawei ezúttal beéri-e három hátlapi kamerával.