Ilyet még nem látott: a világ legfurább hordozható kütyüi!

viselhető, kütyü, hordható, óra, projektor
A Ritot egy olyan "óra", amely a kézre vetíti az időt.
Vágólapra másolva!
A miniatürizáció evolúciója lehetővé tette az elmúlt években, hogy a különféle technológiai cégek tervezői korábban sosem látott hordozható-viselhető kütyükkel álljanak elő. E termékek piaca óriási, hiszen a GfK piackutató cég szerint például az idei évben várhatóan 3 milliárd dollár, azaz mintegy 850 milliárd forint értékben találnak majd gazdára ilyen típusú termékek.
Vágólapra másolva!

Közöttük vannak többé-kevésbé szokványos eszközök, ilyenek például a gyakorlatilag számítógépként funkcionáló okosórák, vagy a rendkívül apró mobil zenelejátszók. Ám ezek mellett akad jó pár egészen egyedülálló, sőt bizarr darab is. Ezekből készítettünk egy korrekt kis válogatást, szóval jöjjenek azok a hordozható modellek, amitől a szavunk is eláll!

Szmogban villogó ruha

A mai világban sajnos a légszennyezettség hatalmas problémát jelent. Magyarországon is elő-előfordul szmogriadó, de ennél sokkal rosszabb a helyzet a nagy ázsiai megapoliszokban. A szennyezett levegő káros, és több betegség, ezáltal a korai halálesetek kialakulásáért tehető felelőssé.

A Diffus Climate Dress nevű ruha villog a szmogban Forrás: Origo

A Diffus Climate Dress nevű ruhadarab tervezői szenzorokat, és vékony LED-csíkokat szőttek az anyagba. Az érzékelők folyamatosan elemzik a levegő minőségét, és amikor a széndioxid koncentrációja túllép egy előre meghatározott határértéket, akkor a fénykibocsátó diódák bekapcsolnak, és halvány derengésbe burkolják a ruha viselőjét.

Nem boxer, láthatatlan billentyűzet

A Tap első pillantásra úgy néz ki, mit egy fura boxer, csakhogy ezzel nem verekedni kell, hanem gépelni. Ez ugyanis létrehoz egy virtuális klaviatúrát, és az ujjak mozgását elemezve találja ki, hogy melyik gombot is szerette volna megnyomni a felhasználó.

A Tap egy különleges „billentyűzet”, amelyet az ujjakra kell húzni Forrás: Origo

A termék Bluetooth vezeték nélküli kapcsolaton keresztül csatlakoztatható más kompatibilis eszközökhöz, és a „leütött karakter” így azok képernyőjén jelenik meg. Ez lehet például egy okostelefon, de akár egy számítógép is. Sőt VR-szemüveg használatakor arra is van mód, hogy a szemüvegben megjelenjen egy stilizált billentyűzet, azaz a használatához nem kell feltétlenül tudni vakon gépelni (de azért ajánlott). A Tap egérként is használható, hiszen a hüvelykujjra való egységen elhelyeztek egy mini tapipadot is.

Izgalomra fényképező kamera, kutyáknak!

A Nikon dolgozott ki egy különleges eszközt, amely Coolpix L31 kamerából, egy speciális hámból és egy pulzusmérővel felszerelt nyakörvből áll, amely Bluetooth révén vezeték nélküli úton csatlakozik a fényképezőgéphez.

A koncepció nem rossz, de a kivitelezésen még van mit csiszolni... Forrás: Origo

Az összes szerkezetet fel kell csatolni az ebre, és ha annak felszökik a pulzusa, azaz izgalomba jön, azt a szenzor érzékeli, jelet küld a kamerának, amely automatikusan lő egy fotót, amely egy memóriakártyára kerül. A gazdi később pedig értelemszerűen letöltheti és megnézheti az ezen található képeket.

A biciklis sisak, amely kihívja a mentőt

Az Omni Coros kerékpáros sisak úgy fest, mint egy hagyományos fejvédő. Csakhogy ellátták lámpával, hangszórókkal és egy mikrofonnal is, így úgy lehet vele zenét hallgatni vagy akár telefonálni, hogy ahhoz nem kell a fülbe dugni semmit, vagy nem kell kézben tartani a telefont. És ez még nem minden!

Az Omni Coros egy igen sokoldalú biciklis sisak Forrás: Origo

A sisakot felszerelték egy ütközésérzékelővel, amely ha aktiválódik, azaz erős ütés éri, azonnal elküld egy üzenetet a telefonunk segítségével egy korábban megadott személynek az esés helyének koordinátáival. Így villámgyorsan a helyszínre lehet küldeni akár egy mentőt is, ami adott esetben akár életet is menthet.

UV-szenzor a hüvelykujjon

A kozmetikai ipar egyik óriása, a L'Oreal egy egészen furmányos, de teljesen logikus termékkel állt elő a közelmúltban. A vállalat kidolgozott egy olyan miniszenzort, amely az UV-sugárzás mérésére szolgál, és amely a kapott adatokat vezeték nélküli technológia révén továbbítja egy okoseszközre. Olyan pici, hogy konkrétan egy ember hüvelykujjának körmére is felerősíthető, és úgy fest, mint valamilyen különleges ékszer.

viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal
viselhető, kütyü, hordható, ujj, szenzor, UV, Loreal

Amennyiben az értékek átlépnek egy előzetesen megadott határértéket (ez bizonyos keretek között változtatható), akkor a telefon jelzi azt a gazdájának, és egy füst alatt rászól, hogy ne menjen egy darabig a napra. Ez a termék a tökéletes példája annak, hogy hogyan kell egy jó ötletet remekül megvalósítani, úgyhogy csak gratulálni tudunk hozzá.

A viselhető kontroller

A mostanában bemutatott Xenoma E-Skin egy olyan különleges póló, amelyet direkt a videojátékok irányításához terveztek. Az anyagba varrtak 14 gyorsulásmérőt, amelyek folyamatosan monitorozzák, hogy a felhasználó mit is csinál például a karjaival.

Xenoma E-skin, a viselhető kontroller Forrás: Origo

A kapott adatokat továbbítják a számítógéphez vagy konzolhoz, amely ezeket úgy érzékeli, mintha a játékos megnyomott volna a klaviatúrán vagy gamepodon egy gombot. Ez nyilván a táncolós vagy a fitnesz-, esetleg a verekedős alkalmazásoknál használható, értelemszerűen mondjuk egy stratégiai vagy kalandjátéknál nem az igazi. Mindenesetre tény, hogy érdekes darab, és van rá esély, hogy új színt hozzon a programok irányításába.

+1 A világ legmenőbb órája... lehetett volna

A Ritot sztorija úgy indult, mint egy tündérmese. A San Franciscó-i cég kitalált egy olyan beépített projektorral rendelkező karkötőt, amely képes a pontos időt a felhasználójának kezére kivetíteni. Ez egészen szuperül nézett ki, nem csoda, hogy a kitűzött 50 000 dollár helyett 1,4 millió dollárt kalapoztak össze rá. Tehát a tőkéjük bőven megvolt, viszont a projektet mégsem tudták sikerre vinni.

A Ritot egy olyan „óra”, amely a kézre vetíti az időt Forrás: Origo

Először problémáik támadtak az energiaellátással, aztán a fényerővel, aztán a lencsékkel, aztán a beszállítókkal. Folyamatosan hitegették az embereket, akik bíztak bennük, és előre kifizették a megrendelt órákat. Viszont a jelek szerint nem sikerült úrrá lenni a nehézségeken, és mostanra a vállalat eltűnt. Maguk után viszont óriási kulimászt hagytak, hiszen a pénzt felélték, így most az Indiegogo nevű közösségi oldalon őrjöngenek a károsultak. Teljes joggal.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!