Mindenre Xbox-játékokat streamelne a Microsoft

2018.10.09. 10:07

Jövőre indul a most hivatalossá vált xCloud nyilvános tesztje.

A végén még tényleg úgy járunk, hogy egy évtized múlva már a felhőből kell streameljük a videojátékokat. A PlayStation Now elindulása után az Electronic Arts megvette a saját játékstreamelő technológiáját, az Ubisoft a Google-lel karöltve épp tesztelni kezdte az általa használni kívánt megoldást, most pedig a Microsoft is bejelentette az xCloud névre keresztelt streamelőjét.

A képlet a szokásos: az xCloud a Microsoft szerverparkjaiban futtatja az xboxos játékokat, és gyakorlatilag bármire képes azokat átstreamelni, ami megfelelő sebességű netkapcsolattal rendelkezik, továbbá képes kommunikálni egy Xbox gamepaddel. Sőt, még gamepad sem feltétlenül kell, az érintőkijelzős eszközökön virtuális kezelőszervekkel is irányíthatóak lesznek a játékok. Jó kérdés, hogy egérrel és billentyűzettel vajon lehet-e majd játszani, de nem lepődnénk meg rajta.

A Microsoft szerint a szolgáltatással nem csak számítógépekre, konzolokra, vagy éppen okostévékre, de akár egy 4G-s mobilnethez hozzáférő okostelefonra is streamelhetőek az xboxos játékok.

Mindezeken túl egyelőre csak annyit lehet tudni a szolgáltatásról, hogy a nyilvános tesztje valamikor 2019-ben kezdődik el. Az üzleti modelljével kapcsolatos részletek nem tisztázottak.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!