Notebook ruhába bújt Terminátor: Íme a Lenovo Thinkpad X1 Extreme

Lenovo, X1, Extreme, laptop, gamer
Elegáns kis szörnyeteg.
Vágólapra másolva!
A Lenovo a szeptemberi IFA szakkiállításon rántotta le a leplet 2018-as, ThinkPad családba tartozó csúcs notebookjáról, amely a beszédes, Thinkpad X1 Extreme nevet kapta. A rendezvényen mi is megnéztük közelről a gépet, és már ott elhatároztuk, hogy mindenképpen ki kell próbálnunk, ugyanis már ott látszott, hogy egy gyilkos fenevadat sikerült kitenyésztenie a kínai vállalatnak.
Vágólapra másolva!

Most pedig meg is érkezett hozzánk a laptop, amelyet egy héten keresztül tesztelhettünk, és amely nem is okozott csalódást!

Hűvös elegancia

A ThinkPad sorozatra mindig is jellemző volt a letisztult, finom minimalizmus, és a Lenovo szerencsére ezúttal is maradt ennél a formavilágnál. Tehát a cég nem pakolta tele villogó LED-ekkel, funkciótlan dizájnelemekkel a notebookot, ami ennek köszönhetően rendkívül visszafogottan fest. Egy komoly, nemzetközi szintű üzleti tárgyaláson is bármikor elő lehet venni, süt róla az elegancia, és a tudás. Mindössze 1,8 centiméter vastag, és csupán 1,8 kilogramm, tehát rendkívül mobilis, kényelmesen hordozható akár egy kézzel is.

Elegáns kis szörnyeteg Forrás: Origo

A szokásoknak megfelelően az oldalán találhatóak a ki- és bemenetek, amelyekkel nem spórolt a cég. Található rajta két-két USB 3.1 és USB-C Type Thunderbolt 3, valamint egy-egy HDMI 2.0, Ethernet és mikrofon/fejhallgató csatlakozó, illetve egy "4 az 1-ben" kártyaolvasó is.
A ThinkPad modelleknél már megszokott módon ezúttal is odafigyeltek a strapabíró kialakításra. Összesen 12 katonai szintű specifikációnak megfelelő tesztet végeztek el rajta, és mindegyiknek megfelelt. Azaz folyadékot öntöttek rá, ütötték, dobálták, és nem lett semmi baja. Mi persze ezt kihagytuk, hiszen mégiscsak egy top laptopról van szó, de azért megnyugtató a tudat, hogy a készülékben nagyjából csak egy bomba tehet kárt.

Izompacsirta

A nálunk járt változat teljesítménye egészen elképesztő, hiszen egy nyolcadik generációs, hatmagos Intel i7 (2,6 Ghz) processzor zümmög benne 32 GB (!!!) RAM, egy Intel UHD Graphics 630 ÉS egy NVIDIA GeForce 1050Ti (4 GB GDDR5) grafikus vezérlő társaságában, az egészet pedig egy 1 TB kapacitású SSD háttértároló koronázza meg. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a termék az indítástól kezdve egészen a kikapcsolásig rendkívül gyors. Kipróbáltuk nagy dinamikatartományú (HDR) 4K videóval, csúcs grafikájú (4K HDR) játékkal, vágtunk és rendereltünk videókat Adobe Premier és Sony Vegas szoftverekkel, és elindítottuk a meglehetősen erőforrás-igényes ArchiCAD építészeti szoftvert is. Mindegyikkel gond nélkül boldogult, villámgyorsan, hiba nélkül teljesítve a feladatait.
A teljesítmény elég ahhoz, hogy a laptop egy időben négy különböző 4K monitorra küldjön ki képet. Sőt, még a VR szemüvegekkel is megbirkózik, mint ahogyan az ki is derült, mikor rádugtuk a HTC Vive készülékünket. Azaz a segítségével a virtuálisvalóság-tartalmak futtatására is mód nyílik.

Használat közben

Arról már esett szó korábban, hogy milyen könnyű, aminek hála, még ölbe véve is viszonylag kényelmesen használható. A megfelelő hűtésre nagyon odafigyeltek érezhetően, hiszen egyáltalán nem melegedett át a masina, ami pedig nagy pozitívum, hiszen ez még mindig sok felső kategóriás notebooknak is komoly problémát okoz. A tapipad kellően nagy és érzékeny, a gombjai határozottan kattannak, és a szintén az egér kiváltására szolgáló, gombok között helyet kapó apró trackpad pedig igen pontosan használható. A csuklótámasz kellően masszív, kényelmes, a klaviatúra gombjainak nyomásútja, és az alattuk elhelyezkedő váz stabilitása is hibátlan. Mindent összevetve a beépített beviteli eszközök kifogástalanul működnek, nem éreztük szükségét annak, hogy külső egeret vagy billentyűzetet dugjunk a masinára.

Mindössze 1,8 centiméter vastag Forrás: Origo

Itt kell megjegyezni az alkalmazott, 4 cellás akkumulátort, amelyből a gyorstöltés funkció (80% 1 óra alatt) sem hiányzik, és amely 15 órányi működésre elegendő energia eltárolását szavatolja. 15 óra egy ilyen teljesítményű, ilyen kijelzővel bíró notebook esetén pedig meglepően és váratlanul nagy érték. A termék rendelkezik egy beépített 720p, azaz HD felbontású kamerával, ami már egészen jó képminőségű mozgóképek felvételére és továbbítására képes. Ezáltal pedig alkalmas arra, hogy egy a konferenciabeszélgetésen is be lehessen vetni a modellt, mindenféle egyéb, külső kamera alkalmazása nélkül. Helyet kapott rajta egy másodlagos infravörös kamera is, amelynek köszönhetően a termék támogatja a Windows Hello szolgáltatást, azaz arc- vagy íriszazonosítás segítségével is be lehet lépni a rendszerbe, nem kell a jelszó beírásával vacakolni. Emellett, ezzel a szenzorral használható ki a Mirametrix Glance nevű funkció, amely követi a felhasználó szemmozgását, és így lehet váltogatni a megnyitott ablakok között.

Igen sokoldalú masina Forrás: Origo

A készülék beépített audiorendszere egy notebookhoz képest meglepően jó hangminőséget produkál. Természetesen azért egy külső hangprojektorral vagy akár egy sztereó szettel sem veheti fel a versenyt, de a saját kategóriájában kimagaslónak számít. A dinamika sem hiányzik, és a hangerőre sem lehet panasz!

Kijelző

A Lenovo Thinkpad X1 Extreme egyik nagy erőssége a sokkolóan jó kijelzője. A 4K felbontású, azaz 3840 x 2160 képpont megjelenítésére képes, IPS paneltechnológiára épülő LED LCD megjelenítő maximális fényereje 400 nit. Ennek hála pedig minden körülmények között, akár még tűző napfényben is gond nélkül használható a termék. A színek gyönyörűek, élettel teliek, a betekintési szög remek, hiszen még teljesen oldalról nézve a képernyőt sem tapasztalható a színek torzulása és jól látható marad minden. Ez pedig egy üzleti eszköz esetén kiemelten fontos lehet, hiszen könnyen előfordulhat, hogy több munkatárs állja körül a készüléket.

A mozgásmegjelenítés egyébként hibátlan, a homogenitásra sem lehet panasz, hiszen zavaró felhősödés nem bukkan fel, és a kontrasztosság is megfelelő. Az Thinkpad X1 Extreme biztosítja még a HDR tartalmak megjelenítését is, hiszen a Dolby Vision technológia támogatása is megoldott. A képernyő egyébként érintésérzékeny, azaz úgy is lehet használni, mint egy tabletet, ami igencsak leegyszerűsítheti bizonyos alkalmazások használatát.

Értékelés

A Lenovo ThinkPad X1 Extreme papíron egy üzleti gép, a valóságban viszont egy sokoldalú, mindenre használható laptop. Kellően erős, és kellően jó a kijelzője ahhoz, hogy professzionális grafikus szoftvereket, tervező programokat, csúcsgrafikás játékokat futtassanak rajta, és emellett alkalmas filmnézésre, sőt akár zenehallgatásra is.

Tehát egyszerre egy multimédia, gamer és üzleti notebook, amely ráadásul eszméletlen jól néz ki, és az átlagnál jobban bírja a kiképzést.

Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ez az eszköz jelenleg a notebook iparágban az innováció eleven emlékműve. Tényleg, csak a legjobb szívvel tudjuk ajánlani mindenkinek!

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!