Jön a digitális jólét az Android One-alapú okostelefonokra

Vágólapra másolva!
A digitális jóléti program hivatalosan is megérkezik az Android One-alapú mobilokra.
Vágólapra másolva!

A Google azért indította el a digitális jóléti programját, hogy az androidos felhasználók megérthessék, mennyit és mikor nyomkodják a mobiljukat. A Digital Wellbeing nevű app statisztikákat mutat a használatról, a használt appokról és a kapott értesítésekről. A felhasználók korlátozhatják is az egyes funkciók használatát, elérését.

Forrás: Google

A digitáli jóléti program kizárólag a Pixel eszközökön jelent meg önálló app formájában, illetve a Google azt ígérte, hogy idővel az Android One-alapú eszközök is megkapják ezt.

Miután a Nokia 7 Plusra ez már korábban megérkezett, az app most frissült a Google Play Áruházban. Innentől kezdve a program minden Android One-alapú okostelefont támogat. Persze az Android 9 Pie továbbra is feltétele a telepítésnek, tehát ez eléggé korlátozza a használatot. Jelenleg egyedül a Nokia 7 Plus és a Nokia 6.1 Plus felelnek meg a követelményeknek.