A szoftvereken keresi a nagy pénzt az Apple

Vágólapra másolva!
A szoftveres platform több pénzt hoz az Apple-nek, mint bármelyik terméke (leszámítva az iPhone-t).
Vágólapra másolva!

Az Apple a világ legértékesebb és legnyereségesebb cége, és mivel rengeteg terméket kínál, az emberek azt feltételeznék, hogy az okosórák és az asztali gépek is sok pénzt hoznak a vállalat konyhájára.

Természetesen a legtöbb pénzt továbbra is az iPhone készülékek hozzák, azonban a második helyen nem az iPad vagy a MacBookok állnak, hanem az Apple-szolgáltatások.

Forrás: Apple

Ebbe a kategóriába tartozik az iTunes, az Apple Music, az App Store és még sok más.

Philip Elmer-DeWitt elemző becslései szerint az Apple a 2018-as pénzügyi év utolsó negyedévében 10,3 milliárd dolláros árbevételt szerez ezekből. Ez éves szinten 21 százalékos növekedést jelez.

Az Apple egyre többet költ szoftverekre és szórakoztatásra, illetve a szolgáltatásainak a fejlesztésére. Mivel az Apple platform miatt manapság is sokan választanak iPhone-t, a vállalat ebből a jövőben sem szeretne engedni.