[Frissítve] Itt az Android 9 Pie a Nokia 6.1-re

nokia 6.1
Nokia 6.1
Vágólapra másolva!
Megkezdődött a jelentős szoftverfrissítés terjesztése.
Vágólapra másolva!

Örülhetnek a tavasszal piacra került, hazánkban is népszerű Nokia 6.1 tulajdonosai, a készülékük hamarosan ki fogja jelezni az első nagy szoftverfrissítésének a telepíthetőségét. A mobilon jelenleg Android 8.1 fut, ezt a HMD Global most lecseréli a legújabb Android 9 Pie rendszerre.

Nokia 6.1 Forrás: Nokia

Szokás szerint az óriási frissítés hullámokban fog elérhetővé válni, így egyeseknél már most is telepíthető lehet, míg másoknak egy kicsit várniuk kell rá. A készülékek idővel automatikusan ki fogják jelezni a frissítést, de a türelmetlenek a Beállítások alkalmazásban manuálisan is ellenőriztethetik, hogy elérhető-e már a mobiljaikra a legújabb Android.

A HMD Global a mostani készülék mellett eddig csak a Nokia 7 Plus modellre tette elérhetővé az Android 9 Pie-t, de a következő napokban-hetekben a Nokia 6.1 Plus, továbbá a Nokia 8 és Nokia 8 Sirocco is megkapják a frissítést.

Az Android 9 Pie fontosabb érdekességeiről a korábbi írásunkból tájékozódhatnak az érdeklődők.

Frissítés: két nappal a hírünk megjelenése után a Nokia 6.1 Plus modellre is elérhetővé vált az Android 9 Pie.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!