Befejezte az iPhone 5 javítását az Apple

iphone history
2012 - iPhone 5. Ismét teljesen megújult a dizájn, ezúttal már az előlap kivételével az egész telefon fémből készült. Itt növekedett meg először az iPhone képernyőmérete 3,5-ről 4 hüvelykre, a régi töltőkábelt pedig felváltotta a modern Lightning csatlakozó.
Vágólapra másolva!
Nem foglalkoznak többé a készülékkel a márkaszervizek.
Vágólapra másolva!

Egyre fogyasztóellenesebbé vált az elmúlt években az Apple szervizelési politikája, például a vállalat aktívan szabotálni próbálja a termékei nem hivatalos márkaszervizekben történő javítását. Emellett a javítási költségek is magasak, bár ennek az elsődleges okát az eszközökben lévő hardverelemek magas fokú integráltsága okozza, a probléma a cég riválisainál is fennáll.

Apple iPhone 5 Forrás: Apple

Ennek ellenére az Apple szerviztámogatása nem rossz, a hivatalos szervizek a gyártásuk befejezése utáni öt éven keresztül képesek javítani a cég termékeit. Most újabb eszköz került fel az Apple már nem javítható hardvereinek a listájára: innentől kezdve a 2012 szeptemberében bejelentett iPhone 5-tel sem foglalkoznak többé a szervizek.

A lépés érthető, hiszen a készülék hardveresen elavulttá vált, ráadásul részben emiatt megrekedt az iOS 10 rendszeren. Érdekességként íme néhány specifikációja: 4 hüvelykes és 640×1136 pixeles kijelző, kétmagos processzorú Apple A6 lapkakészlet, 1 GB memória.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!