2020-ban jöhet az első 5G-s iPhone

2018.11.05. 20:53

Az Intel szállíthatja majd a modemet az Apple első 5G-s okostelefonjába.

Egyre többen készülnek fejest ugrani az 5G-be, a nagyobb androidos gyártók mind adnak majd ki 2019-ben 5G-s okostelefont. Az első a OnePlus lehet, míg az Apple szinte kizárt, hogy 5G-re állna át jövőre.

A Fast Company jelentése szerint az első 5G-s iPhone legkorábban 2020-ban debütálhat. Az 5G-s kapcsolódást az Intel 10 nm-es 8161-es modemje segíti majd, amely kizárólag az új iPhone-okban lesz elérhető.

A teszteket egyelőre a régebbi 8060-as chippel végzik, az eredmények pedig lehangolóak. Az Intel egyelőre nem tud mit kezdeni a túlzott hőtermeléssel, ami minden gyártó számára gondot jelent egyébként, és az üzemidőt is jelentősen lerontja.

Forrás: Engadget

Az Intel állítólag biztos benne, hogy meg tudja oldani a problémát, az Apple ugyanakkor máris megállapodott a MediaTekkel, mint tartalék beszállítóval. A Samsung, a Huawei és a Xiaomi a Qualcomm X50 5G modemet használják majd, az állítólag nem melegszik annyira.

Az Apple sok kritikát kapott már most az 5G bevezetésének halogatása miatt, ugyanakkor hiába 5G-képes a Xiaomi Mi Mix 3 már most, a hálózatok még el sem indultak igazából. Sőt, a legtöbb amerikai azt sem tudja, hogy mi az az 5G, mint a legutóbbi felmérések rámutattak.