Tényleg nem megy az iPhone XR

2018.11.19. 06:32

Az Apple állítólag közölte a Foxconn és a Pegatron vezetésével, hogy nem lesz szükség újabb gyártósorokra.

Az elemzők egységesen azt jósolták, hogy az Apple „olcsó" iPhone XR készüléke bombasikernek bizonyul majd, és óriási lesz a kereslet iránta. Egyes nagy elemzőcégek azt állították, hogy ez a modell teszi majd ki az új készülékeladások felét.

Nemrég azonban elkezdtek szállingózni a jelentések, amelyek szerint az Apple csökkentette az iPhone XS Max és az iPhone XR megrendeléseit, miközben az iPhone 8 és 8 Plus modellek gyártását fokozta.

Az elemzők mind elkezdték mérsékelni a várakozásaikat, most pedig arról érkezett hír, hogy a Foxconn és a Pegatron vezetésével közölte az Apple: nem lesz szükség újabb gyártósorokra az iPhone XR készülékhez.

Forrás: ZDNet

Eddig arra utasította a partnergyártóit az Apple, hogy újabb gyártósorok telepítésére készüljenek. Ezekre mégsem lesz szükség.

Az iPhone XR részbeni bukására utal az is, hogy a neves Ming-Chi Kuo 100-ról 70 millióra mérsékelte a jóslatait, ami a leszállított iPhone XR eszközöket illeti.

A gyenge kereslet miatt az Apple részvény-árfolyama több mint 10 százalékot esett az elmúlt hetek folyamán, a befektetők nem örülnek.