Leszámolás jöhet a memóriapiacon

kingmax memória ddr4 dram
Kingmax Zeus DDR4 memória
Vágólapra másolva!
Június óta nyomoz a piacvezető cégek után a kínai versenyhatóság.
Vágólapra másolva!

Pár héttel ezelőtt még arról volt szó, hogy nincs kilátásban a számítógépek és okoseszközök rendszermemóriáját adó DRAM chipek árának a csökkenése, azonban részben az Intel csak a jövő év második felében rendeződő processzorhiánya miatt változott az elemzők véleménye; a következő egy év során folyamatos és jelentős áresésre számítanak.

Kingmax Zeus DDR4 memóriamodul Forrás: Kingmax

Nem ez a DRAM chipek piacát uraló Samsung – SK Hynix – Micron trió egyetlen problémája, hiszen idén nyáron a kínai versenyhatóság vizsgálatot indított a cégek ellen. Akkor már nagyjából másfél éve volt nagyon drága a rendszermemória.

A hatóság gyanúja szerint a három vállalat

összejátszhatott a DRAM chipek árának drámai feltornászása, majd magasan tartása érdekében.

Nem ez lenne az első alkalom, a kétezres évek elején az USA indított óriási bírságokkal végződött vizsgálatot a cégek ellen, bár akkoriban még több fontos szereplő volt a piacon, ezeket a kisebb halakat időközben bekebelezte az említett három.

A The Financial Times beszámolója szerint hamarosan formálisan is bajba kerülhet a trió, a kínai versenyhatóság ugyanis „jelentős előrelépést" ért el a nyomozása során, továbbá „masszív mennyiségű bizonyítékot" gyűjtött.

Nem világos, hogy pontosan mire készül a versenyfelügyelet, de a fenti megfogalmazások alapján nem lepődnénk meg, ha jelentős fenéken billentésre számíthatnának az érintett gyártók.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!