Eredetileg a Dark Soulsra hasonlított volna a játék.

November elején jókora vihar tört ki a biliben, miután a Blizzard a számítógépes és konzolos Diablo IV leleplezése helyett egy mobilos játék bejelentésével szúrta ki a játéksorozat rajongóinak szemét a BlizzConon. A Diablo Immortal ettől függetlenül kiváló alkotásnak bizonyulhat, csak épp nem erre vártak és számítottak a rajongók, a haragjuk váratlanul érte a Blizzard illetékeseit.

Diablo ImmortalForrás: Blizzard

Most remek írást ajánlhatunk az angolul tudó Diablo-fanoknak, a Kotaku egyik munkatársa a Blizzard közel tucatnyi korábbi és jelenlegi munkavállalóját meginterjúvolva fényt derített arra, hogy mi történt az elmúlt években a Diablóval.

A történet a kezdetben elég sok technikai és monetizációs problémával küzdött a Diablo III-mal indít. A 2012-ben piacra került játék nem sikerült tökéletesre, azonban az első héten sikerült eladni belőle olyan 15 millió példányt, mostanra pedig körülbelül 30 millió kópiát.

A kiadása után a fejlesztőcsapat hónapokig dolgozott a fontosabb technikai és játékmenetbeli problémáinak a megoldásán. A végén még az aukciósházat is hajlandóak voltak eltüntetni belőle, ahol a gamerek valódi pénzért kereskedhettek a játékbeli tárgyaikkal.

A főbb gondok megoldása után a csapat nekilátott a kiegészítő tartalmak fejlesztésének, ebből kettőt terveztek kiadni. A fejlesztőgárda legnagyobb megdöbbenésére röviddel a Reapers of Souls megjelenése előtt a vezetőség közölte velük, hogy kaszát kapott a második kiegészítő, a munkájuk befejezése után

a Diablo IV fejlesztését kell megkezdeniük.

A döntés mögött állítólag az Activision nyomása állt: a kiadó nem látta értelmét a Diablo III kiegészítőin való munkának, meg sem várta a Reapers of Souls eladási számait.

Pedig 2,7 millió fogyott belőle az első héten, ami egy DLC esetében látszólag távol áll a bukástól.

Így vagy úgy, de 2014-ben megkezdődött a Diablo IV fejlesztése, a Reaper of Souls-ért is felelt Josh Mosqueira vezette a Hades kódnevű projektet. Ez radikálisan eltért a korábbi Diablóktól: jóval sötétebb volt azoknál, ráadásul izometrikus helyett harmadik személyű (TPS) nézetet kapott, játékmenetét tekintve kissé a Dark Soulsra hasonlított volna. Egy ideig még arról is szó volt a Blizzardnál, hogy nem Diablo néven fog megjelenni, annyira különbözött a sorozat korábbi részeitől.

Sajnos nem ment jól a munka, így 2016-ban kaszát kapott az egész Hades projekt, Mosqueira pedig távozott a Blizzardtól.

Ezzel persze nem került pont az ügy végére: a Diablo IV visszament a tervezőasztalra, az elmúlt két évben Fenris kódnév alatt folyik a fejlesztése. Ez már sokkal inkább hasonlít a fanok által ismert Diablóra, a megszokott perspektívát használja, bár egyelőre nincs teljesen kizárva a TPS-nézetre való átváltás. Emellett enyhe MMO-elemek beépítésén is gondolkodnak a fejlesztők, valamiképp a Destiny mintájára, de még ebben a kérdésben sincs döntés.

Diablo IIIForrás: Blizzard

A Fenris fejlesztésére rálátók szerint a projekt még nagyon korai állapotban van, éppen ezért is nem kívánt beszélni róla a Blizzard az idei BlizzConon, korai volna a játékkal kapcsolatos konkrétumokkal előrukkolni. Eredetileg szó volt arról, hogy legalább egy rövid teaser formájában még idén bemutatkozhat, de végül erről is letettek az illetékesek.

Jelenleg az a helyzet, hogy a becslések szerint legkorábban 2020-ban kerülhet piacra a Diablo IV, már ha jól halad majd a fejlesztése.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!