A kongresszus előtt kell tanúskodnia a Google vezetőjének

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államokban a republikánusok, beleértve Donald Trump elnököt is rendszeresen kritizálják a Google-t, amiért az hátrányban részesíti a keresésekben és a megjelenített tartalmakban a konzervatívokat, és kiemeli a liberális-baloldali hangokat.
Vágólapra másolva!

Augusztusban maga Trump elnök nyilatkozta azt, hogy a Google algoritmusait manipulálják annak érdekében, hogy elnyomja a konzervatívokat, amire bizonyítékként azt hozta fel, hogy míg a Google alaposan promotálta Barack Obama első évértékelő beszédét, addig ez az ő esetében elmaradt. A Google szerint azonban ez az egész ügy a kongresszushoz intézett első beszédről szólt, nem pedig az első évértékelőről, és azt sem Obama, sem pedig Trump elnöknél nem promotálták.

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója Forrás: Analytics India

Mindenesetre a Google vezérigazgatója, Sundar Pichai december 5-én megjelenik a kongresszus előtt, ahol válaszolnia kell majd az ezzel kapcsolatos kérdésekre is. Mert egyébként bőven akad más téma, amivel kapcsolatban faggatni fogják: előkerülnek majd adatvédelemi, valamint trösztellenes kérdések is.

Az utóbbival kapcsolatban egyébként éppen mostanában büntették meg 5 milliárd dollárra a Google-t, és az amerikai politikusok szerint hasonlóan kemény kézzel kéne bánni a céggel az Egyesült Államokban is.

A Google-nek mostanában egyébként akad elég problémája. Nem olyan rég a Google+ egy hibájából fakadóan több százezer felhasználó adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe, majd pár hete több mint 20 ezer munkavállalójuk vonult az utcára, hogy a céggel kapcsolatos szexuális zaklatási botrányok ellen tiltakozzanak. Közben pedig a Google éppen egy cenzúrázott keresőmotort készít a kínai piac számára, ami szintén nem nyeri el sokak szimpátiáját.

Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója, valamint Larry Page, az Alphabet (a Google anyacége) vezérigazgatója eredetileg ugyanakkor volt hivatalos kongresszusi meghallgatásra, mint a Facebook operatív igazgatója, Sherly Sandberg, valamint a Twittert vezető Jack Dorsey. Csak éppen a Google két fő embere ezt a meghallgatást akkor kihagyta.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!