Kínos kulisszatitok derült ki a chates ügyfélszolgálatokról

2018.11.30. 10:48

Az ügyintézők valós időben láthatják az ügyfelek gépelését.

Próbálnak lépést tartani a technika és a kultúra változásával az ügyfélszolgálatok, a vevők folyamatosan változó igényeinek a kiszolgálása érdekében egyre több helyen érhető el a chates terméktámogatás. Ezt elsősorban a fiatalok találhatják vonzó lehetőségnek, hiszen ők a lassú e-mailezés és a stresszes telefonálás helyett a chatelést szokták meg.

Forrás: Shutterstock

A chatelés egyik hátránya az ügyfélszolgálat szempontjából, hogy számottevően több időt vehet igénybe az ügyintézés, hiszen meg kell várni, amíg az ügyfél megfogalmazza és elküldi a chatüzeneteket. Most kiderült, hogy egyes ügyfélszolgálatok csendben egy „piszkos" trükköt vetettek be az ügymenet felgyorsítása érdekében:

az ügyintézők valós időben látják, hogy az ügyfél éppen mit írogat és szerkesztget a szövegíró dobozban.

Az ügyfelek a chates ügyintézéskor nyilván arra számítanak, hogy az üzeneteiket csak akkor kapja meg az ügyintéző, miután lenyomják az üzenet elküldése gombot. A megszokott chatprogramokban ez így működik, a csevegőpartner csak arról kap értesítést, hogy a másik fél éppen gépel valamit.

Az ügyfélszolgálatokhoz fordulók persze nem a barátaikkal csevegnek, így a jókora részük szeretne megfelelően fogalmazni, aránylag helyesen írni, esetleg nagy betűvel indítani és írásjellel lezárni a mondatait. Elképzelhető, hogy háromszor is újrafogalmazzák és megszerkesztgetik a mondandójukat, mire elküldik az üzenetet.

Ez az ügyintézők rengeteg idejét rabolhatja el, viszont ha látják az ügyfél szerencsétlenkedését, akkor ideális esetben már jóval azelőtt nekiállhatnak intézkedni, hogy az lenyomná az üzenet elküldése gombot.

A kulisszatitok a LifeHacker egyik írójának a jóvoltából lepleződött le, aki alaposan meglepődött, mikor a chatüzenetének az elküldése után egy másodperccel már válaszolt is neki az ügyintéző.

TOVÁBBI CIKKEK A ROVATBÓL

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!